Nyári AnimeCon 2009

Film

 

A rendezvény megszokott fővárosi helyszínére, a Petőfi Csarnokba augusztus 21. és 23. között várják a japán és távol-keleti kultúra iránt érdeklődőket, köztük természetesen a mangák és animék rajongóit. A Nyári AnimeCon első, pénteki napja, a "Matsuri" azonban még a japán kultúráé, azaz mangák és animék helyett annak hagyományos oldalát mutatják be a szervezők tai-chival, sushival, ikebanával, japán tánccal és népdalokkal, teaszertartással, origamival, előadásokkal, haikuval és kalligráfiákkal stb., azaz mindennel, ami klasszikus vagy tradicionális. 

Ami pedig a filmeket illeti, augusztus 21-én, 16.30-kor a Nagyteremben az Anyátlanok című japán alkotást vetítik. Koreeda Hirokazu műve négy testvér dokumentarista módon előadott, nem mellesleg igaz történeten alapuló megrázó drámája, akiket felelőtlen anyjuk teljesen magára hagy egy tokiói lakásban, így a legidősebb, ám így is mindössze 12 éves kisfiúnak kell magáról és testvéreiről gondoskodnia. 20.30-kor a valóság elől a fantázia világába menekülhetünk: Shimoyama Ten színpompás digitális látványvilággal tálalt harcművészeti filmje, a Shinobi a középkori Japánba, nindzsa-környezetbe helyezi Rómeó és Júlia történetét, és jó pár szuperhős-figurával is megtámogatja. 

A japán (pontosabban távol-keleti) kulturális fesztivál után azonban már egész hétvégén, azaz a rendezvény augusztus 22-i és 23-i napján a manga- és anime-rajongóké a terep. Ezeken a napokon tehát a Nagysátorban zajló egész napos anime- és mangavásár mellett természetesen a filmvetítések is ebből a körből kerülnek ki. Szombaton 10 és 12 órától például AMV (anime music video)-vetítés, 11-től pedig nemzetközi AMV-blokkok vetítése zajlik. 17 és 18 óra között a Ghost Hound című anime-sorozatból láthatunk részeket, este 8-tól a Death Note - Az utolsó név című mangafeldolgozást mutatják be, 22.30-kor pedig a Hellsing következik. A napot 23.30-tól ismét AMV-vetítés zárja. 

Vasárnap a szokásos programok (manga- és animevásár, AMV-vetítés) mellett délben japán zenei videókat nézhetünk, 13 és 14 órától pedig az egész rendezvényt megvalósító Magyar Anime Társaság, illetve az Animax tévécsatorna által szervezett beszélgetésen vehetünk részt. Az utolsó napon ezenkívül további két vetítés is vár ránk: a Sutorenjia: Muko hadan (Sword of the Stranger) című egész estés anime délután 3-tól, majd este 6-tól a Samurai 7 című, a Kuroszava-féle A hét szamurájon alapuló anime-sorozatból láthatunk részeket. Minden további program, egyéb részlet és a jegyvásárlásról szóló információ megtalálható az esemény honlapján, a www.animecon.hu címen. 

Nyári AnimeCon 2009 - Petőfi Csarnok, augusztus 21-23.