Nyócker: magyar bravúr Annecy-ban

Film

(MTI) - Gauder Áron Nyócker című animációs játékfilmje filmje nyerte el szombat este a fődíjat Európa legjelentősebb nemzetközi animációs filmfesztiválján a franciaországi Annecy-ban.

A magyar sikerfilm - amelyet eddig 80 ezren láttak a hazai mozikban - az egész estét betöltő filmek kategóriájában egy orosz, egy svéd, egy észt és egy dán filmmel mérkőzött meg. Öttagú nemzetközi zsűri ítélte a Nyóckernek a "Nagyjátékfilm Annecy Kristályát". A fesztivál ideje alatt ötször vetítették nagy sikerrel a magyar filmet, s a rendező elmondása szerint már a hétfő esti bemutatót nagyon jól fogadta a francia közönség.

A fesztivál másik magyar díjazottja Szilágyi Varga Zoltán, aki a televíziós filmtervek kategóriájában nyerte el a zsűri Nagydíját A jókedvű örmény temetése című animációs filmtervéért.

Az idei animációs seregszemlére 63 ország 1622 alkotással nevezett be, amelyből 32 nemzet képviseletében 207 filmet hívott meg a válogató bizottság Annecyba. Ebből 134 versenyzett a fesztivál öt kategóriájában, 34-et pedig a panoráma szekcióban vetítettek.

Magyarországot a Nyócker mellett három rövidfilm képviselte Annecyban. Ulrich Gábor Mielőtt című rövidfilmje a Kecskemétfilm műhelyében készült, és számos fesztiválra kapott meghívást, míg M. Tóth Géza Maestro című ötperces etűdjének Annecyban volt a világpremierje. Pál Balázs és Kollár Klemencz László Csigamber című alkotását a televíziós sorozatokat felvonultató programban vetítették Annecyban.