Október 3-tól egészen a hónap végéig tart a Lelki terror, szexuális zaklatás című vetítéssorozat, olyan filmekkel, mint a Key Largo című noirklasszikus, két további legendás thriller, az Ördöngősök és a Csigalépcső, ezenkívül két viszonylag friss darab, A tábornok lánya és az Egy botrány részletei.
Hogyan éljük túl a XXI. századot? ? teszik fel a kérdést az Örökmozgó szervezői október 1. és 30. között, amikor is a fenntartható fejlődés témakörében láthatunk különböző jobbnál jobb filmalkotásokat A sötétség határán című thrillertől kezdve a Nász-ajánlat című romkomon, a Holnapután című katasztrófafilmen és az Otthonunk című természetfilmen át az Apocalyptóig és a Megetetett társadalomig.
Elfelejtett értékeinkért is ejthetünk néhány könnycseppet a régi magyar filmeket, Az aranyembert, a Zöldárt, a Csempészeket vagy a Fotográfiát nézve. Habár ez a programsorozat már szeptember 13. óta zajlik, még mindig hátra van belőle négy vetítés, sőt a válogatás a későbbiekben is folytatódik: egészen az év végéig, december 31-ig tart majd.
Aki azonban a tematikus válogatások helyett egy színész életművét szeretné feltérképezni, annak is szerencséje van, hiszen október 1-jén indul (és október 31-ig tart) a Rudolf Hrusínsky-retrospektív, abból az alkalomból, hogy a sokak szívének kedves cseh színész, a Svejk, a derék katona, Az én kis falum, a Sörgyári capriccio vagy a Szeszélyes nyár sztárja október 17-én lenne 90 éves. Az évfordulós sorozat folyamán tizenkét filmjét nézhetjük meg. A tematikus vetítések és a Hrusínsky-válogatás teljes filmlistáját és részletes programját az Örökmozgó honlapján találjuk.