|
Manfréd a magányos mamut, Sid az elismerésre vágyó lajhár és Diegó a kardfogú tigris triója visszatér. Ezúttal a fő probléma nem egy kisgyermek megmentése (mint előzőleg), hanem az olvadó jég okozta fenyegető ár elől való menekülés. Hőseinknek az ár mellett saját kisebbségi komplexusaikkal is meg kell küzdeniük, de - rajzfilmhez méltó módon - győzedelmeskednek.
A Jégkorszak 2. részben a folytatások szokásos papírformát igazolja, nevezetesen, hogy csupán árnyéka az eredeti filmnek. A történet nem túl bonyolult, viszont vicces, felemelő, ráadásul kissé didaktikus jellegű. A filmmel nem az a probléma, hogy egy szokásos szórakozató animáció átlagszínvonalát hozza, hanem, hogy a főszereplők története nem a film legérdekesebb pontja. A Jégkorszak sorozat igazi sztárja a makk-üldözésimániában szenvedő motkány (a patkány és mókus őse), Scrat burleszkes, groteszk harca egy szem makkért. A film csúcspontjai is ezek az epizódszerű, párhuzamos betétek, amelyek alig-alig kapcsolódnak a fővonalhoz és elhomályosítják Manfrédék történetét. Az alkotók valószínűleg nem tudták megoldani, hogy a kis sztár egy egész estés filmet kaphasson a producerektől, így ehelyütt nyert nagyobb szereplési lehetőséget. A Jégkorszak itt, a korábbi Madagaszkár (r: Eric Darnell, Tom McGarth, 2004) című filmmel rokon, ahol a mellékszereplő pingvin alakok a történet legmulatságosabb és legemlékezetesebb figuráinak számítottak. Carlos Saldhana rendező ráadásul ki is hangsúlyozza ezt, filmje éppen annyira identitásválságban szenved, mint a történetbeli, magát oposszumnak képzelő mamut, Ellie. Nem tudja eldönteni, hogy vajon egyszerű "Noé bárkája"- féle mesét csináljon összetartásról és bátorságról vagy egy burleszkszerű hajszát egy szem makk megszerzéséről. Az egyik legfurcsább epizód, amikor a film addigi prózai stílusát megbontva, az ötvenedik perc környékén egy morbid musical betéttel akarja "színesíteni" történetét. Ez az erőltetett Disney-s stílusjegy a film kárára válik, teljesen megbontva ezzel a mese egységét. Saldhana nemcsak saját kútfőből dolgozik, éppúgy szeret idézni kortárs filmekből, (Mission Impossible II., Halálos fegyver), mint a többi animációs opusz, hogy a felnőtt korosztály még véletlenül sem aludjon el a gyerek mellett a moziban.
Technikailag is sokat fejlődött ez a filmkészítési forma, az alakok kidolgozottabbakká váltak, mozgásuk sokkal látványosabb lett. A sokáig technikailag fricskát jelentő állati bunda megkonstruálásán lehet a legtöbb változást felfedezni. Az állatok tipológiai adottságait is sikeresen karikaturizálták az animátorok.
A Jégkorszak 2. főhősei valójában nem a víz elől menekülnek. Manfréd nőt keres, akit sikerül is megtalálnia, Diego cica víziszonyát küzdi le, míg a habókos és csúnya Sid kijárja, hogy tiszteljék - sőt még istenné is válik. Az előző részhez képest itt hiányzik az árnyaltabb gonosz szerepe is. Az ember kettős fenyegetését a globális felmelegedés árhulláma helyettesíti, amelyhez gyilkos tengeri lények és dögevő keselyük párosulnak. Eközben sikerül megmenteniük falkájukat is és egy új világba vándorolniuk, amely - feltehetően - a harmadik rész színtere lesz.
A Jégkorszak 2. hibái ellenére is szerethető aranyos mozi, látványos szórakozást nyújt az egész családnak vasárnap délután. Nem vállal sokat, de épp annyit teljesít.
|
