A becsületét adja oda a Férfimunka hőse, hogy megmentse a családját. Kegyetlen, embert, férfit próbáló szituációba kerül, amikor elveszti állását az üzemben. Felesége és a három gyerek elől megpróbálja ezt eltitkolni, legalább amíg talál más melót, fel sem merül benne más lehetőség, mert a felesége így is antidepresszáns tablettákon él. Az első falragaszra, amit lakásfelújításra kitesz, egy nála idősebb nő hívja magához. De nem a kalapácsot kell elővegye, hogy ablakot vágjon, hanem a kefét, hogy meztelenül fésülgesse. Azonosulunk a főszereplő őszinte szándékával: azért lesz prostituált, mert egyben akarja tartani a családját. Csakhogy a dolog persze nem marad meg az ilyen ártalmatlan, erkölcsileg még akár elfogadhatónak minősíthető játékoknál. Jön a csak kis kék tabletta segítségével megközelíthető öreg nő, a már jogilag nagykorú, de erősen retardált gyerek, akihez a saját szülei bérelik fel hősünket, és a többi, aberrált és kényszeredett meg erőszakos helyzet, ami a prostitúciót kíséri. Lám-lám, ezek mindig ugyanazok, akár nő, akár férfi űzi ezt a "mesterséget".
A 35 éves rendező-forgatókönyvíró, Aleksi Salmenperä a második nagyjáték-filmjében jellemző, fontos részleteket képes megmutatni a hétköznapok hordalékából. A jelenetek sodrását a szigorú vágásokkal éri el. Ha csak egy, de nagyon fontos mondat marad a snittben, az is elég. A színészeit jól mozgatja, pillanatok alatt lezajlik a metamorfózis, ahogy a munkásemberből elegáns hímringyó lesz (Tommi Korpela erős alakításában). És az édes pisze gyerekek is csak az elviselhető mértékben lágyítják a néző szívét.
A jó filmhez persze ez még kevés lett volna. A család egyben tartásában és a prostitúcióban (mint strici-pótlék) hősünk csak egy szövetségesre számíthat, aki nem más, mint az alkoholista házibarát. A háromszöghelyzet szinte minden fázisát végigélik, a kettejük közti rivalizálás adja a film dramaturgiáját. A rengeteg fizikai sérüléssel járó baleset és az öncsonkítás, majd a szakítás és összeütközés mélypontjai után bekövetkező megoldás csak nagyon borús lehet: a szimbolikus kasztráció az is. A film az átváltozásokat és jellemfejlődést hitelesen és meggyőzően tárja elénk, a reális környezet és mértéktartó előadásmód megóvja a bűn mint egzotikum ábrázolásának csapdájától. Külön elemző kifejtést érdemelne, hogyan operál a maszk és a jelmez, no meg a seb/kötés szimbólumaival.
