Operatőri díjat nyert Tóth Zsolt a coloradói Crested Butte Real Festen

Film

Keményffy Tamás filmjének fényképezéséért Tóth Zsolt nyerte el a FUJI 2500 dollár értékű nyersanyaggal járó operatőri díját az augusztus 13-án véget ért coloradói rövidfilmfesztiválon - írja a közlemény. A díjnyertes magyar filmművész korábban olyan filmek operatőreként dolgozott, mint a Getno, a Menekülő egyetem vagy a De kik azok a Lumnitzer nővérek?.

A balladai hangvételű Szerencsés ember Keményffy Tamás első rendezése. A mű közel húsz nemzetközi filmfesztiválra kapott meghívást 2005-ös bemutatója óta.

Mint azt július elején jelentettük Keményffy alkotása nemrég Ezüst Medve-díjat nyert a Nemzetek Fesztiválján, ez megelőzően pedig tavaly Platina Remi-díjban részesült. A Szerencsés ember egyébként számtalan filmszemlét megjárt már, 2005-ben 16 országban járt, ami 26 mustra versenyprogramját jelentette.