Az "örök" Sophia Lorent ünnepelte Hollywood

Film

 
(MTI) - Az amerikai filmipar fellegvárában helyi idő szerint szerda este tisztelegtek az itáliai csillag előtt abból az alkalomból, hogy ötven évvel ezelőtt kapta meg a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat az Egy asszony meg a lánya című filmért. 
    
A most 76 éves művésznő nem jelent meg az 1961-es gálán, most viszont rendezők, színészek, barátok és családtagok nyolcszáz fős vendégserege előtt beszélt arról: soha nem álmodott arról, hogy egy olasz nyelvű filmben nyújtott alakításáért kapja meg a filmipar egyik legrangosabb elismerését. 
    
"Az Oscar-díj teljesen megváltoztatta az életemet. Segített, hogy higgyek magamban és bátorított művészi határaim feszegetésére" - fogalmazott az Amerikai Filmakadémia által szervezett díszvacsorán. "Nincsenek szavak arra, amit most érzek. Nehéz elhinni, de ötven év telt el azóta, hogy az Oscart az otthonomban köszönthettem" - fűzte hozzá. 
    
A leghíresebb olasz színésznőnek tartott Sophia Loren 1991-ben életmű Oscar-díjat vehetett át és a "filmvilág egyik legnagyobb kincsének" nyilvánították. 
    
A filmakadémia fogadásán felidézték a színésznő pályafutásának - több mint 80 filmjének - legemlékezetesebb pillanatait, a megemlékezés viszont a fiatalabb generáció tagjaira maradt, mert Loren partnerei - Marcello Mastroianni, Gregory Peck, Frank Sinatra, Charlton Heston, Cary Grant, Marlon Brando és férje, a producer Carlo Ponti - már elhunytak. Beszédet mondott Rob Marshall rendező, aki a Kilenc című filmben dolgozott Lorennel, Tom Hanks, Christian De Sica - Vittorio De Sica fia-, Roberto Benigni olasz rendező. 
    
Billy Crystal arról kérdezte a csillagot, hogy elégedett-e pályafutásával. Loren könnyekkel a szemében azt válaszolta, az ember sosem elégedett, mindig többet akar. "Nagyon szeretem a karrierem, az életem. Erre születtem. Beteg vagyok, ha nem dolgozom egy vagy két évig" - fogalmazott.