Orosz regényt adaptál Verhoeven

Film

Milla Jovovich a Kaptár 2. - Apokalipszis című filmben

Pár hónappal ezelőtt még úgy nézett ki, hogy Hollandia elsőszámú botrányrendezője, legutóbb egy második világháborús drámával, a Zwartboek-kel (Black Book) a low-budget filmekhez visszatért és ismét hollandul forgató Paul Verhoeven Jézusról készíti következő filmjét. Ugyan amikor tavaly decemberben erről beszámoltunk, sejtettük, hogy a produkció még igencsak kezdeti stádiumban van, hiszen még a rendező sem mondott áment a tervre, de reménykedtünk, hátha.

A napokban Verhoeven az Algemeen Dagblad holland lapban megerősítette, hogy következő alkotása a már régóta tervezgetett Azazel (The Winter Queen) című orosz regény feldolgozása lesz. A műről érdemes tudni, hogy népszerűsége hazájában túlszárnyalta a Harry Potter köteteket és Tolkien Gyűrűk Ura trilógiáját. A Borisz Akunyin álnéven publikáló örmény születésű, Moszkvában felnőtt, a japán nyelvet és kultúrát kiválóan ismerő esszéista, műfordító, író Grigorij Salvovics Cshartisvili műve egy fiatal detektívről, Eraszt Fandorin-ról szól, aki miközben különböző öngyilkossági ügyekben nyomoz, terroristák nyomára bukkan az 1870-es évek Oroszországában.

Az Eraszt Fandorin-sorozat történelmi krimijeinek egy részét már megfilmesítették, az Azazel tévéfilm változata 2002-ben forgott egy igen neves művészfilmrendező, Alekszandr Adabasjan vezetésével, a XIX. századi orosz-török háború idejében játszódó Turkish Gambit pedig 2 éve készült el, ugyanakkor, amikor az eredetileg Nyikita Mihalkovval tervezett Államtanácsos kijött.

Verhoeven egyébként már 2002-ben arról nyilatkozott, hogy érdekli az Akunyin mű; a történetre az oroszt irodalomban igen jártas lánya hívta fel a figyelmet. "A főszereplő Sherlock Holmes és Indiana Jones keveréke lesz. Könnyed filmet tervezek, noha a Robotzsaru kivételével az amerikai filmjeim nem voltak éppen azok a 'lájtos' darabok" - mondta még 2002 nyarán a Varietynek a rendező.

Ha minden a tervek szerint alakul a forgatás már júliusban elkezdődhet. Egyelőre Milla Jovovich szereplése tűnik biztosnak.