Oroszoknak kémkedik A királyság rendezője

Film

Tom Cruise-nak nincs könnyű dolga mostanában. Nem elég, hogy Claus von Stauffenberg ezredest megszemélyesítve magával az ördöggel, Adolf Hitlerrel kell szembeszállnia, még az Edwin A. Salt című produkcióval sem fújhatja ki magát. A szcientológia lelkes híve ugyanis egy CIA-ügynököt alakít majd a drámában (feltéve, ha a Columbia Pictures is úgy akarja), melyben azzal vádolják meg, hogy valójában az oroszoknak kémkedik. Főhősünknek szüksége lesz egy jó masszív, strapabíró cipőre, mert a Kurt Wimmer (Equilibrium, Beavatás, Ultraviola) által írt produkcióban sokan loholnak a nyomában, ő pedig minden erejét összeszedve azon van, hogy bizonyítsa ártatlanságát. Közben még a családját is beleráncigálja a dologba, pedig enélkül is volt már elég zűr otthon.

Cruise-nak tényleg föl kell kötnie a gatyát (habár ehhez hozzá van szokva, gondoljunk csak Ethan Hunt szerepére), ha állni akarja a sarat, ugyanis a filmet levezénylő rendező személyében azt a Peter Berget köszönthetjük, akinél nincs kecmec. Ami persze nem csoda a negyvenhárom éves úriember filmográfiájának ismeretében. A színészből rendezővé átvedlett Berg legutóbb a Közel-Keleten tett rendet (A királyság), ezt megelőzően pedig a rögbi kőkemény világában mártózott meg, jó sok kék-lila folttal kikerülve a terepmunkából. Berg következő alkotásáról, a 2008 nyarán bemutatásra kerülő Hancockról egyelőre nem sok mindent tudni. Amit kiderítettünk: Will Smith "tud repülni benne, golyóálló, rettenetesen erős és kegyetlenül szarkasztikus" - legalábbis ezt állította egy interjúban Robert E. Howard Bran Mak Morn nevű karaktere iránt is érdeklődő rendező.