"Sokat foglalkoztatta a sajtót, a filmkritikusokat, a filmesztétákat. Életszeretetéről, kalandjairól, rejtélyes eltűnéseiről és váratlan felbukkanásairól anekdoták százai keringenek. Teljhatalmú producerek még ma is idegrohamot kapnak a neve puszta említésére, noha pályatársai ? a színészek is, akikkel együtt dolgozott ? valósággal bálványozták. Kora egyik legnagyobb filmrendezője volt, századunk egyik legjelentősebb színésze, de díszlettervezőnek sem utolsó" - ő Orson Welles, a filmművészet megkerülhetetlen alakja.
1915-ben született, festőnövendékként indult, aztán gondolt egyet, és színésznek állt. 1936-ban színre vitte Shakespeare Machbethjét - csupa fekete színésszel, majd botrányt és elsöprő sikert aratott H. G. Wells Világok harca című könyvének rádióadaptációjával, melyek nyomán országos pánik tört ki. Ez után, teljes művészi szabadságot elnyerve rendezhette meg minden idők "legfilmjét", Az aranypolgárt. Mindössze 25 éves ekkor. A film ugyan üzleti bukás lett és a kilenc Oscar-jelölésből csak egyet kapott meg (a legjobb eredeti forgatókönyvért), mindenesetre beírta magát a filmtörténetbe. Wellesnek azonban nem lett könnyebb dolga.
A különc óriásnak színészi és színházi munkákból kellett finanszíroznia saját filmjeit. "Vérlázító - nyilatkozta róla John Huston amerikai filmrendező - hogy a filmművészet története egyik legeredetibb tehetségű alkotójának, egyik legnagyobb tudású professzionistájának évtizedeken át megtűrt outsiderként kellett vegetálnia a filmszakma peremén." Így történt, hogy több mint száz filmben szerepelt, ám csak tízegynéhány filmet rendezett, maga után hagyva több elkallódott művet, félkész töredéket. 1985-ben halt meg. Még életében megkapta az Amerikai Filmintézet életműdíját (1975-ben), s 1971-ben tiszteletbeli Oscar-díjjal honorálták művészi tevékenységét.
Wellesről és életművéből januárban és februárban öt filmet - és egy dokumentumfilmet - tűz műsorára a Duna Televízió. A sort január 31-én 20 órakor Az aranypolgár nyitja, de látható lesz még az Othello, avagy a velencei mór tragédiája (1952), A sanghaji asszony (1948) valamint A gonosz érintése (1958) című filmje is. Michael Epstein és Thomas Lennon archív anyagokban gazdag, lebilincselő dramaturgiájú dokumentumfilmjéből (Az aranypolgárok csatája, 1996) pedig képet kapunk Az aranypolgár hátteréről és a Charles Foster Kane mintájául szolgáló nagyhatalmú sajtómágnásról, William Randolph Hearstről, s egy letűnt világról.
