Oscar-díjak: további szabálymódosítás

Film

Míg a többi kategóriában megmarad az eddigi módszer (azaz az a jelölt kapja meg végül a díjat, amelyik a legtöbb szavazatot kapja az Akadémia tagjaitól, akik csak egyetlen kedvencet jelölnek meg), addig a legjobb filmnek járó elismerésért zajló küzdelemben ezentúl a szavazóknak preferenciájuk sorrendjét is jelezniük kell, azaz 1-től 10-ig rangsorolják majd a jelölteket. 

Ezt a rendszert használták egyébként eddig a jelölés folyamatánál (vagyis a legjobb film díjára jelölt alkotások kiválasztásánál), de a legjobb film kategória végső győztesének kiválasztásánál utoljára 1945-ben éltek ezzel a módszerrel az Akadémia berkeiben. 

Nem az az egyetlen drasztikus változtatás, amely mostanában az Oscar-díjakkal kapcsolatban történt. Mint arról korábban beszámoltunk, júniusban a Filmakadémia bejelentette, hogy a 2010-es évtől kezdődően az eddigi ötről tízre emelik a legjobb film kategória jelöltjeinek számát. 

A mostani döntés éppen ezzel áll összefüggésben, hiszen ha az Akadémia 5800, szavazati joggal bíró tagja tíz film közül csak egy-egyre szavazna (nem pedig sorrendet állapítana meg), akkor még az is megtörténhetne, hogy egy filmnek már 581 szavazat elég lenne a győzelemhez (azaz legrosszabb esetben akár egy olyan mű is nyertesként kerülhetne ki, amelyre mindössze a szavazók 10,01 százaléka voksol). 

"Ahelyett, hogy egyszerűen csak beikszelnék, hogy melyik filmet tartják a legjobbnak, tagjaink ezentúl megjelölik a második, harmadik és a többi kedvencüket is. Így valóban azt a filmet tudjuk végül kiválasztani, amely a tagság legnagyobb többségének támogatását élvezi" ? magyarázta Tom Sherak, az Akadémia frissen megválasztott, új elnöke. 

A 82. Oscar-gála jelöltjeit 2010. február 2-án hirdetik ki a Samuel Goldwyn Theaterben, míg a díjak átadására a hollywoodi Kodak Theatre-ben kerül sor, 2010. március 7-én. Idén a legtöbb elismeréssel a Gettó milliomos című film lett gazdagabb: összesen nyolc díjat vihetett haza, köztük például a legjobb filmnek járót is.