Oscar-díjra nevezik alkotói az 56 csepp vért

Film

(MTI) - Bokor Attila a sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepségen közölte: bár Magyarország hivatalos nevezése az idén Pálfi György Taxidermia című munkája, a szabályok szerint az a film, amelyet egy héten át vetítenek az Egyesült Államokban, jogosult az Oscar-nevezésre. Az 56 csepp vér című filmet valószínűleg a musical kategóriában indítják, de a legjobb külföldi munkák között és az alkotói kategóriák mindegyikében nevezhetik.

A rockmusical ősbemutatója április 12-én volt Budapesten. A Rómeó és Júlia-történet az 1956-os forradalom idején játszódik. A forgatókönyvet Pintér Tamás ötlete, Horváth Péter színműve alapján Bokor Attila és Réz András írta. A zene Mihály Tamás, az Omega együttes tagjának munkája, a filmet Szalai András fényképezte. A főszerepeket az azóta elhunyt Kaszás Attila, valamint Palcsó Tamás, Veres Mónika és Alföldi Róbert alakítják.
Vajda Katalin, a Magyar Filmunió fesztiválmenedzsere elmondta:  nem gyakori az alkotók általi jelölés, a feltételek teljesítése ugyanis költséges. Egyebek mellett fizetniük kell a moziteremért, ahol a filmet vetítik hét napon át, ezt pedig az újságokban is meg kell hirdetniük, hogy igazolhassák a játszás tényét. Vajda Katalin beszámolt arról, korábban is volt előfordult már, hogy az alkotók neveztek egy-egy művet, példaként a Bánk bán című operafilmet említette. 
Káel Csaba, az operafilm rendezője elmondta: a Bánk bán operatőrét, Zsigmond Vilmost nevezték annak idején Oscar-díjra. Az elismeréssel korábban már jutalmazott művész akkor nem került a jelöltek közé.