Összeült a filmes szakma: készülnek a magyar vígjátékok forgatókönyvei

Film

 

A májusban megrendezett forgatókönyvíró-producer találkozón 12 ötlet kapta meg a lehetőséget, hogy bizonyítson a szakmai zsűri előtt. A kétnapos esemény lezárásaként a színvonalas és kacagtató történetek közül 5 filmötlet mérkőzhet meg a szeptemberi döntőben. A tét pedig nem kevés, a szakmai elismerés mellé 500.000 forint jár a legjobb vígjátékért.

 
A tehetségkutató ötletén alapuló pályázat márciusban vette kezdetét, és egy hónap alatt közel 80 vígjáték-ötlet érkezett be a Budapest Filmhez. Hosszas mérlegelés után, hivatásos forgatókönyvíró mentorok segítségével szűkült a mezőny a legjobb 12 pályázatra. A forgatókönyvíró-producer találkozón ebből a legjobb 12-ből választotta ki a szakmai zsűri a legmegkapóbb 5 történetet.
 
A tehetségkutató kezdeményezés mellé többek között olyan producerek és forgatókönyvírók adták nevüket és szakmai segítségüket, mint Pataki Ági, Reich Péter, Neményi Ádám, Sas Tamás, Dér Tamás, Köbli Norbert, Frei Tamás és Kovács M. András, Bodzsár Márk, Szajki Péter, Orosz Dénes, Lovas Balázs.
 
Szeptemberben tehát lezárul a pályázat és kiderül, hogy az alábbi ötletek közül melyik forgatókönyv lesz az írók és a producerek kedvence:
 
Barabás Dániel ? A társulat
Harmath Dávid ? A repülő csirkemell
Hegedűs Georgina ? Új fiú
Horváth Áron és Fekete Fruzsina ? Öt az egyben
Szabados Igor ? HU MEN