Osztrák filmkörkép az Örökmozgóban

Film

 

Götz Spielmann néhány korábbi filmje mellett legutóbbi, Oscar-díjra jelölt alkotása, a Revans áll az idei Osztrák filmhét középpontjában. A film szerelemről, gyilkosságról és szenvedélyről, bűnről és bűnhődésről szól, megcsalt reményekről és új esélyekről. Finom eszközökkel mutatja be, hogy az egyszerű kérdésekre nem mindig adhatunk egyszerű válaszokat. A filmhét megnyitóján az Örökmozgó magát a rendezőt is vendégül látja. 

Götz Spielmann a kortárs osztrák film egyik legjelentősebb alakja, forgatókönyvíró és rendező. 1961-ben született Welsben, Bécsben nőtt fel. Már iskolás évei alatt elkezdett forgatókönyveket írni és rövidfilmeket rendezni. Érettségi után néhány hónapot Párizsban töltött. 1980-87 között a Bécsi Filmakadémián tanult forgatókönyvírást és filmrendezést. 

Első nagyjátékfilmje 1990-ben az Erwin és Júlia, majd 1993-ban A szomszéd című alkotásáért elnyeri a Viennale Bécsi Filmdíját. Antares című munkája több mint harminc fesztiválon szerepelt. Legújabb alkotását, a Revansot 2009-ben Oscar-díjra jelölték a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. 

A filmhét során Spielmann mind a négy fent említett művét megnézhetjük, a retrospektívhez kapcsolódó filmkörkép folyamán pedig október 7. és 21. között olyan alkotásokat láthatunk, mint a Rejtély, a Pénzhamisítók vagy a Darwin rémálma. 

Program 

Götz Spielmann filmjei: 

október 16., 20.00: Revans (Revanche, 2008, angol felirattal). Vendég: a rendező, Götz Spielmann. 

október 17., 18.30: Antares (2004, angol felirattal) 

október 17., 20.30: A szomszéd (Der Nachbar, 1992, angol felirattal) 

október 18., 18.30: Revans 

október 18., 20.30: Antares 

október 21., 20.30: Erwin és Júlia (Erwin und Julia, 1990, német hang, magyar szinkrontolmácsolás) 

Osztrák Filmkörkép 

október 7., 16.30: Mozart (1955, r.: Karl Hartl) 

október 10., 20.30: Örökösök (Die Siebtelbauern, 1998, r.: Stefan Ruzowitzky) 

október 18., 16.30: Örökösök 

október 19., 20.30: Rejtély (Caché, 2005, r.: Michael Haneke) 

október 20., 16.30: Mindennapi kenyerünk (Unser täglich Brot, 2005, r.: Nikolaus Geyrhalter) 

október 21., 16.30: Pénzhamisítók (Die Fälscher, 2007, r.: Stefan Ruzowitzky) 

október 27., 18.00: Darwin rémálma (Darwin's Nightmare, 2004, r.: Hubert Sauper)