Otthagyja a Bourne 4-et a rendező?

Film

Arról, hogy negyedik rész is készül a franchise-hoz (méghozzá a második és harmadik film rendezőjével, Paul Greengras-szel a direktori székben és természetesen továbbra is Matt Damonnal a címszerepben), már a harmadik darab, a 2007-es A Bourne-ultimátum kirobbanó sikere után lehetett hallani, sokáig azonban nemigen történt érdemi előrelépés a projektben. 

Idén nyáron azonban felgyorsultak az események, amikor kiderült, hogy a filmet gyártó Universal stúdió felkérte Joshua Zetumer forgatókönyvírót, hogy lásson neki a munkának. A Robert Ludlum könyvein alapuló karakterekhez vadonatúj sztorit kellett kitalálnia, aminek ? ahogy arról korábban Matt Damon nyilatkozott ? nagyon "ütősnek" kell lennie, hiszen az eddigi három filmmel az alkotók igencsak feladták a leckét saját maguknak. 

A konfliktust azonban a stúdió és a rendező között éppen a forgatókönyvíró személye okozta, hiszen korábban a harmadik Bourne-darab egyik forgatókönyvírója, George Nolfi már kidolgozott egy scriptet a negyedik részhez. Ez viszont nem nyerte el a producerek tetszését, ezért kérték fel saját emberüket, a fent említett Zetumert a munkára. Erről azonban állítólag nem egyeztettek a direktorral, ami olyan érzékenyen értintette Greengrasst, hogy a Theplaylist nevű website értesülései szerint most otthagyta a projektet.