Ötven filmrendező Coelhója

Film

A világhírű író, Paulo Coelho személyes jelenlétével örvendeztette meg az olasz közönséget a fesztivál hatodik napján. Coelho egy különleges író-olvasó-néző találkozóra érkezett Rómába, ahol bemutatták azt a filmet, amelyet ötven kiválasztott rendező készített A portobellói boszorkányok című művéből. A nemzetközi verseny kiemelkedő jelentőségű, hiszen több mint hatezer pályázó közül választották ki azt a félszázat, aki részt vehetett a nagyszabású interpretációs munkában. A neves regényíró a beszélgetés alkalmával elismerően szólt a kezdeményezésről, köszöntötte itáliai olvasóit, majd a nézőkkel közösen megtekintette a filmet.
 

iodongiovanni.jpg
Io, Don Giovanni
 
Nagy tömeget vonzott a többszörös Oscar-díjas operatőr, Vittorio Storaro és Carlos Saura rendező operaadaptációja is, az Io, Don Giovanni. Az olasz-spanyol koprodukcióban készült nagyjátékfilm megeleveníti a korabeli Velence és Bécs manírokkal teli, de annál muzikálisabb világát, Mozart és Salieri legendás versengését Mozart nagyszerű dallamain keresztül.
 
A fiatal rajongók nagy örömére a mai napon találkozhat a római közönség Hollywood legújabb üdvöskéjével, a korábban már a Harry Potter-mozikban is feltűnt, kiváló fizikai adottságokkal rendelkező Robert Pattinsonnal. A 23 éves sztár a The Twilight Saga Event: New Moon bemutatóján vesz részt a Cinecitta városában.
 
A fesztivál utolsó versenynapjára érkezik az amerikai világsztár Meryl Streep, akinek vörösszőnyeges bevonulása a holnapi nagyszabású díjátadó gálaműsor előtt várható. A záróceremónia után levetítik Meryl Streep legújabb moziját - a már hazánkban is látható - Julie & Juliát, Nora Ephron rendezését.