Ötvenéves a hollywoodi Hírességek Sétánya

Film


hollywood_hiressegeksetanya_03_1960_by_blog_allanellenberger_com.jpg
 Az első "kapavágás" 1960-ban
 
(MTI) - Bár Russell Crowe már a 2404. csillagot mondhatja majd a magáénak, még mindig temérdek hely van a négy kilométer hosszú, csillagokkal tarkított Hollywood Boulevardon. Legutóbb a súlyos beteg színész, Dennis Hopper, azt megelőzően pedig az Avatar rendezője, James Cameron kapott itt emléktáblát. Jelenleg több mint háromszáz csillag vár névtelenül "gazdájára".
   
Ana Martinez, a hollywoodi kereskedelmi kamara tagja elmondta, minden év júniusában egy ötfős bizottság választja ki a mintegy háromszáz ajánlott közül azt a két tucat prominens személyt, aki csillagot kaphat az elkövetkezendő évben. Bárki megnevezheti jelöltjét, de többnyire rajongók és filmstúdiók javasolnak neveket. A kitüntetésben a színház, a film, a televízió, a rádió és a zene nagyjai részesülhetnek.
    
Fontos, hogy a kiválasztott maga is elfogadja a csillagot, illetve hogy a jelölők huszonötezer dollárt (4,95 millió forintot) átutaljanak a kamara számlájára - sorolta a feltételeket Martinez. A cél érdekében gyakran a rajongók vetik be magukat, akik keményen megküzdenek a pénz előteremtéséért. Az 1990-es években például Liza Minnelli rajongói klubja bolhapiacok és bulik rendezésével szedte össze a szükséges összeget.
   
Évente tízmillió látogató sétálgat a Hollywood Boulevardon, hogy megcsodálja kedvencei sárgaréz díszítéssel ellátott, fekete mozaiktáblába ágyazott ötágú rózsaszín csillagát. A Hírességek Sétányát idén négymillió dollárért fel is kell újítani és megtisztítani, hogy eltüntessék a sok millió járókelő nyomát.
   
Az első csillagot 1960-ban kapta Joanne Woodward, aki akkor forgatta férjével, Paul Newmannel a Hosszú, forró nyár című filmet. Az első ötszáz csillagtulajdonost egy csoport befolyásos hollywoodi mogul, köztük Walt Disney és Cecil B. DeMille választotta ki.
   
Gene Autry, az 1998-ban elhunyt countryénekes és színész egyszerre öt csillaggal büszkélkedhet: ő az egyetlen művész, akit mind az öt kategóriában kitüntettek.
   
Nem minden sztár csillaga sikerült maradandóra: Kirk Douglasnek például rejtélyes módon eltűnt az emlékplakettje, amelyet később egy drogdíler kertjében talált meg a rendőrség. Gregory Peck ellopott csillaga pedig máig nem került elő - neki újat készítettek.