Az alacsony áron elérhető filmeken kívül is készülnek meglepetéssel a szervezők: premier előtti vetítéseken nézhetjük meg a Hibrid című Vincenzo Natali-sci-fi-horrort, a Jean Reno főszereplésével készült 22 lövés című thrillert, a Sammy nagy kalandja ? A titkos átjáró című 3D-s animációs filmet és A csodálatos univerzum című 45 perces 3D-s ismeretterjesztő filmet.
A Palace filmnapokra ezenkívül külön Palace filmnapok menüvel készülnek a büfékben (fél liter üdítő, 2 liter pattogatott kukorica most csak 620 forint), lesz nachos-kóstolás, sőt ha egyszerre négy jegyet vásárolunk, egy kuponlapot kapunk, melynek segítségével a későbbiek folyamán, vagyis a filmnapok befejeztével, szeptember végén és októberben is részesülhetünk további jegyár- és büfékedvezményekben.
A legérdekesebbnek mégis az az akció ígérkezik, melynek során vetítés közben leshetünk be a kulisszák mögé, azaz nézhetjük meg a gépházat. A Palace Lurdy Házban szeptember 17-én, pénteken 15 órától, 18-án, szombaton 11 órától, a Mammutban pénteken 18, 19-én, vasárnap 11 órától, a MOM Parkban pedig 16-án, csütörtökön 15, 20-án, hétfőn szintén 15 órától vehetünk részt a különleges "túrán". Fontos viszont, hogy előtte mindenképpen jelentkezzünk be a jatek@palacecinemas.hu e-mail címen!
A Palace filmnapok teljes programját mozinként itt találjuk. A jegyek már szeptember 9. óta megválthatók a filmszínházak pénztáraiban. Internetes jegyvásárlásra viszont csak szeptember 15-ig van lehetőség. Figyelem: az eseménysorozat ideje alatt a jegyfoglalás és az internetes belépővásárlás szünetel!
Palace filmnapok 2010 - országszerte 11 Palace-moziban, szept. 16-20.