Pedro Almodóvar-retrospektív

Film

A Megtört öleléseket szeptember 16-án, 20.30-kor mutatják be az Örökmozgóban. A Penélope Cruz főszereplésével készült film "egy őrült szerelem története, amit a sorsszerűség, a féltékenység, a hatalom és a bűntudat ural. Egy megrázó dráma, mely senkit nem hagy érintetlenül" ? mondta filmjéről a rendező. A vetítés előtt Tanner Gábor mond bevezetőt. 

A Megtört ölelések premier előtti vetítéséhez kapcsolódva (és azt megelőzően) az Örökmozgó Almodóvar korábbi munkáiból válogat. Ennek során újra látható lesz a direktor melodrámái közül számos ? köztük az 1995-ös Titkom virága, a két évvel későbbi Eleven hús, a 2000-ben a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat elnyert Mindent anyámról, a rendhagyó szerelmes film, a Beszélj hozzá!, a szintén Penélope Cruzzal a főszerepben forgatott Volver és a bűnügyi tematikájú Rossz nevelés

A legújabb Almodóvar-mű, a Megtört ölelések premier előtti vetítése egyébként kiemelt programja lesz a szeptember 17. és 20. között tartandó Moziünnepnek is, melynek során több más magyar mozi is a hivatalos bemutató előtt tűzi műsorára a filmet. Az alkotást hivatalosan szeptember 24-től játsszák a hazai filmszínházak. 

A napokban derült ki egyébként, hogy a Megtört ölelések is rajta van azon 48 európai film gyorslistáján, amit az Európai Filmakadémia tett közzé ? ezek közül választják ki hamarosan, mely művek kapnak nevezést a december 12-én átadásra kerülő Európai Filmdíjak különböző kategóriáiban. Almodóvar filmje szerepel azon alkotások között is, melyek közül a nézők kiválaszhatják az EFA People's Choice Awardjának, azaz közönségdíjának nyertesét. 

Az Almodóvar-retrospektív programja: 

Szeptember 10., 20.30: Titkom virága 

Szeptember 11., 20.30: Eleven hús 

Szeptember 12., 20.30: Mindent anyámról 

Szeptember 13., 20.30: Beszélj hozzá! 

Szeptember 14., 20.30: Volver 

Szeptember 15., 18.00: Rossz nevelés 

Szeptember 16., 20.30: Megtört ölelések