Philip Kaufman Nicholas Ray-ről forgat

Film

Ahogy az önéletrajz is, úgy Oren Moverman forgatókönyvéből készülő film is, Nicolas Ray életének utolsó szakaszára fókuszálna, főként a fiatal színésznővel, Susan Schwartz-cal való viszonyára, kit később feleségül is vett.

Ray legismertebb alkotásai közé tartozik a James Dean főszereplésével készült 1955-ös Haragban a világgal vagy a Királyok királya.

A filmet rendező Philip Kaufman legutóbb 2004-ben jelentkezett produkcióval, a Függőséggel, ezt megelőzően Sade márki játékairól készített filmet. Érdemes róla megjegyezni, hogy rengeteg munkája között szerepel a Tom Wolfe írása alapján készült Az Igazak (The Right Stuff), amely az első amerikai űrhajósokról szól, A lét elviselhetetlen könnyűsége (The Unbearable Lightness of Being), Milan Kundera regényének filmváltozata, amely egy, a Prágai Tavasz idején játszódó szerelmi történet, a Henry Miller és Anais Nin kapcsolatát feldolgozó Henry és June, vagy a "Rising Sun" című detektívtörténet. Rendezői munkáiért Oscar- és BAFTA-díjra is jelölték, díjat kapott a Sundance Filmfesztiválon.

Forgatókönyvírói pályája hasonlóképpen jelentékeny, első munkájával, a "Goldstein" című komédiával rögtön díjat nyert a Cannes-i Filmfesztiválon. További forgatókönyvíróként jegyzett munkái: Az elveszett frigyláda fosztogatói (Raiders of the Lost Ark), A törvényenkívüli Josey Wales (The Outlaw Josey Wales), "Rising Sun".