A modellből lett ifjú színésznőt állítólag már a következő 007-es film egy meghallgatására is meghívták. Sőt, most derült ki, hogy a castingért felelős szakemberek körében már a 2008-as A Quantum csendje című Bond-darabnál is felmerült az indiai színésznő neve, de végül az ukrán Olga Kurylenkót választották helyette.
A brit The Sun című lap értesülései szerint ugyanis akkor még Pintót túl fiatalnak találták a szerepre. Most azonban Barbara Broccoli executive producer a hírek szerint nagyon bízik abban, hogy meg tudják győzni a Gettómilliomos sztárját: vegyen részt a következő szuperkémfilm egy próbafelvételén.
"Freida már akkor felhívta magára a Bond-csapat figyelmét, amikor A Quantum csendje castingjai zajlottak. Akkor azonban még túl fiatal volt ahhoz, hogy hitelesen alakíthassa egy titkos ügynök szerelmét. Most viszont már készen áll rá" -nyilatkozta egy forrás a The Sunnak. "Időközben ragyogó fiatal nővé fejlődött, aki tökéletesen mutatna Daniel Craig karjaiban" tette még hozzá a jólértesült.
Ha tehát minden összejön, a nyolcszoros Oscar-díjas Gettómilliomos legalább egy résztvevője érintett lehet a Bond-franchise-ban, hiszen nemrégiben kiderült, hogy Danny Boyle, a sikerfilm direktora visszautasította a lehetőséget, hogy megrendezze a következő 007-es filmet.
Freida Pinto karrierje pedig beindulni látszik, hiszen a Bond-meghallgatáson kívül - ahogy arról korábban beszámoltunk - már biztos, hogy szerepet kapott Woody Allen következő filmjében Josh Brolin, Anthony Hopkins, Antonio Banderas és Naomi Watts oldalán.