Pitt abbahagyná

Film

A 45 éves sztár már két évtizede van a pályán, és olyan sikerek fűződnek a nevéhez, mint a Thelma és Louise, a Harcosok klubja vagy az Ocean's-filmek. Pitt ráadásul 22 éve tartó karrierje során számos szakmai elismerést is szerzett: a 12 majomért például 1996-ban megkapta a legjobb mellékszereplőnek járó Golden Globe-ot, két alkalommal pedig Oscar-díjra is jelölték (idén a Benjamin Button különös élete főszerepéért, 1996-ban pedig szintén a 12 majomért). 

Most azonban a színész úgy érzi, készen áll arra, hogy a rivaldafénytől távol folytassa életét, miután elért minden célt, amit kitűzött maga elé. "Úgy gondolom, a színészet a fiatalok játéka. Jóval kevesebb érdekes szerep adódik az idősebbek számára, és hát mindannyian megöregszünk. De én úgy érzem, mindent megcsináltam, amit akartam. Megvoltak a szép napjaim, és ez igazán felszabadító érzés" ? nyilatkozta Brad Pitt, majd titokzatosan azt is hozzátette, hogy van ugyan még néhány szerepálma, de ezekről előzetesen semmit nem akar elárulni. 

A sztárt a magyar nézők legközelebb a hazánkban augusztus 20-án bemutatandó Becstelen brigantyk című háborús akciófilmben láthatják. Érdekes módon nemrégiben épp a szóban forgó mű rendezője, Quentin Tarantino nyilatkozott úgy, hogy egy elég pontosan meghatározott határidőn belül visszavonul (a 46 éves direktor 60 évesen már nem akar filmezni), de Steven Soderbergh is tett a közelmúltban olyan tartalmú kijelentést, hogy "már látja karrierje végét"