A prágai a legjobb filmiskola Európában

Film

A hollywoodi szaklap online kiadása közzétette a legjobb 25 filmiskola listáját. A 7. helyen található a prágai FAMU, amely ezzel a helyezéssel a legjobb európai filmes oktatási intézmény a rangsorban.

 
Az első helyre az Amerikai Filmintézet (AMI) került, itt végzett például David Lynch is. A második a Dél-Kalifornia Egyetem (USC) lett, amelyet a világ leggazdagabb filmiskolájának tartanak. Egyetlen más iskolából sem került ki annyi filmes, mint onnan, és nyilván nem véletlen, hogy magától a filmipartól is a legnagyobb támogatást kapja. A dobogósok közé még a Pekingi Filmakadémiának sikerült bekerülnie, ahol olyan hírességek tanultak, mint Csang Jimou és Csen Kaj-ko.
 
A prágai FAMU a THR összeállításának indoklása szerint részint patinás múltjával érte el az előkelő helyezést, másfelől azzal, hogy nagyon sok külföldi diák tanul a cseh mellett angol nyelven folyó, a fényképezéstől a dokumentumfilmezésen át a forgatókönyvírásig kilenc szakterületet lefedő kurzusain. Az értékelés kiemelte, hogy a prágai iskolából került ki Milos Forman, Ivan Passer és Jirí Menzel mellett Agnieszka Holland és Emir Kusturica is.
 
A tízes toplistára még egy európai filmiskola, a brit The National Film and Television School jutott fel, amely ugyancsak gazdag múltra tekinthet vissza és szintén képes volt a megújulásra. A tanárok között olyan neves filmkészítők vannak, mint például Stephen Frears. A híres tanítványok sorában pedig David Yates, a Harry Potter és a Halál ereklyéi I-II. rész, valamint Beeban Kidron, a Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! című film rendezője is szerepel.
 
A mezőnyben a La Femis francia filmiskola a 11., a Lódz néven emlegetett lengyel filmes, televíziós és színházi iskola pedig a 14. a rangsorban. A legjobb 25 intézmény zöme az amerikai iskolák közül került ki.