Premier előtt az új Bacsó-film Debrecenben!

Film

Mint minden évben, így az idén is lesz Debrecenben Tavaszi Fesztivál. Az összművészeti programsorozat keretén belül filmérdekességek, ritkaságok is felkerültek a kínálati listára. Például az országban elsőként Debrecenben mutatják be március 19-én Bacsó Péter legújabb filmjét, a Majdnem szűz címűt, melynek szereplői között Ubrankovics Júliát, Hujber Ferencet, Kaszás Gergőt és Tóth Attilát találjuk. 

A Tanú, a Te rongyos élet és a De kik azok a Lumnitzer nővérek? rendezőjétől már megszokott groteszk és szatirikus látásmód ezúttal sem hiányzik: a történet főhőse egy árva lány, aki a nevelőintézetből kiszabadulva szerelmes lesz, párja azonban áruba bocsátja őt, majd elcseréli egy stricivel egy motorkerékpárra. Az ezt követő időszak a kitörésé: a film azt követi nyomon, mihez kezd a látszólag kilátástalan helyzetben lévő lány az életével. 

Már 2001. óta megszokott fesztiváli programként március 20-án kerül sor egy rendhagyó éjszakára, amely a Frankofón Filméjszaka nevet viseli. Ez a különleges éj csak a franciáké: egymás után akár öt francia filmet (Piaf; Igen, akarom?; Persepolis; Moliere; Kisfiam) is megtekinthetünk. Tízórányi mozi, melyben hol a zene, hol a vidámság, hol pedig a dráma, a nyomor játssza a főszerepet kicsit vagy teljesen franciásan. 

Március utolsó napján, 31-én Till Attila filmje, a Pánik lesz műsoron Debrecenben. A rendező első nagyjátékfilmes alkotása az idei, 39. Magyar Filmszemlén két díjat kapott: a főszereplő, Gubik Ágnes a legjobb női alakítás díját kapta, míg maga a film megnyerte a filmhu-n zajlott közönségszavazást. A díjazott színésznőn kívül a rég nem látott Kolovratnik Krisztiánnal, Schell Judittal, Bánsági Ildikóval, Egri Mártával, Valcz Péterrel, Stefanovics Angélával, Thúróczy Szabolccsal és Kovács Lehellel is találkozhatunk a filmvásznon. 

A filmek arzenálja a IV. Debreceni Animációs Filmnapok elnevezésű rendezvénysorozattal zárul. Április 8-tól 10-ig az animációs filmek népszerűsítése lesz a cél: a filmvetítésen túl az esemény workshopokat is kínál, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a rajzfilm és az animációs film készítésének rejtelmeivel. A filmshow vendége lesz Gyulai Líviusz grafikus és filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, valamint Orosz István grafikus és animációs filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia titkára. 

(NetAktív Kommunikációs Ügynökség)