Rachel Weisz eltekeri Adrien Brody fejét

Film

Rachel Weisz Az ítélet eladó című filmben

A Sundance filmfesztivál zsűrije szinte- mint minden évben, 2005-ben is tanúbizonyságát tette annak, hogy szemük van a kiemelkedő produkciókhoz. Ugyan Rian Johnson rendezői debütálása, a Brick, nem a zsűri nagydíját, "csak" a "Special Jury Prize"-t vihette haza, ez mégis azt jelentette, hogy mindenképpen érdemes odafigyelni erre a 33 éves direktorra.

A hazánkban sajnos nem vetített, a fantasztikus Joseph Gordon-Levitt főszereplésével készült alkotás a film noirokat élesztette újjá, úgy, hogy a zsánert modern környezetbe, egy dél-kaliforniai gimnázium alvilágába ültette át, megtartva a műfaj kötelező elemeit: csavaros sztori, sötét hangulat, komótos történetvezetés, femme fatale, ártatlan áldozat, ironikus szövegek. Mindezt pedig olyan stílusérzékkel tette, amely minden rendező becsületére válna.

A Variety jelentése szerint Johnson második filmjénél is marad a szélhámosok közt, csak ezúttal nem tiniket állít középpontba, hanem a felnőttek világába ülteti a sztorit. A 2008-ban mozikba kerülő The Brothers Bloom-ban Adrien Brody egy csalót alakít, aki beleszeret egy titokzatos milliomos nőbe. Ő a Brody megformálta karakter és filmbeli öccse piszkos játszmájának következő áldozata lenne. A femme fatale szerepében Rachel Weisz-t üdvözölhetjük, míg a nyugati nézőknek a Bábelből ismerős Rinko Kikucsi a fivérek szövetségesét alakítja, aki persze settenkedik valamiben, mégpedig pártfogoltjai ellen.