Ráday Mihály filmjei a Magyar Televízióban

Film

Ritkán fordul elő, hogy a "negyedik X" nem születésnapot jelöl, hanem munkaviszonyt. Ráday Mihály művészettörténész-operatőr esetében azonban ez utóbbiról beszélhetünk, hiszen az idén ünnepli televíziós tevékenységének 40. évét. A Magyar Televízió főmunkatársa hivatalosan 1968 szeptembere óta van főállásban a köztelevízióban, de külsős munkatársként már '68 elején bedolgozott műsorokba.

 
Huszonöt évig főként játékfilmek és tévéjátékok operatőre, rendezője, de minden műfajban alkot: fényképezett rövidfilmeket és sorozatokat, rendezőként és szerkesztőként pedig főként tudományos és művészeti ismeretterjesztő műsorok, portrék, tévéjátékok, gyerekfilmek kapcsolódnak a nevéhez. 1980-ban indult az Unokáink sem fogják látni című műsora, neve azóta összeforrt az örökségvédelem ügyével. 1979-ben Balázs Béla-díjjal, 1996-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 1998-ban az Europa Nostra érdemrendjét kapta meg.
 
A jeles évforduló alkalmából az MTV válogatást mutat be Ráday Mihály legkiválóbb operatőri és rendezői munkáiból. A sorozat első két hétvégéjén mások mellett Vámos László, Várkonyi Gábor és Szőnyi G. Sándor rendezőkkel a '70-es '80-as években forgatott irodalmi adaptációkból láthatnak néhányat az MTV nézői.
 
A sorozat a Teleki Lászlóról szóló játékfilmmel, A különccel indul december 13-án, szombaton az m2-n. Teleki az 1848-as szabadságharc idején Magyarország párizsi követe volt, a róla szóló tévéjáték Illyés Gyula drámájából készült 1980-ban, Sinkovits Imre, Pécsi Ildikó, Szilágyi Tibor és Benedek Miklós főszereplésével. Vasárnap vetíti az m1 az 1954-es Magyarország-NSZK labdarúgó világbajnoki döntőről szóló, Vereség című tévéjátékot, mások mellett Csomós Marival, Kállai Ferenccel, Margitai Ágival és Pásztor Erzsivel.
 
Karácsony előtt, december 20-án tűzi műsorára az M1 a Tudós nőket. Moliére vígjátékának 1975-ös adaptációjában Ruttkai Éva és Garas Dezső mellett Ráday Mihály édesapja, a színész-rendező Ráday Imre is szerepel. Aranyvasárnap láthatják a nézők az Iparművészeti Múzeumról készített ismeretterjesztő filmet, a már jól ismert városvédő műsor, az Unokáink sem fogják látni következő adását, illetve a nemesi családból származó festőművész, Mednyánszky László életéről szóló tévéfilmet. Szintén december 21-én vetíti az M1 a Z szerkesztő emlékezetes esetei Békesség, ámen! című tévéfilmet is, amely egy volt nagybirtokos leány és egy volt parasztlegény házasságát dolgozza fel. 
 
Ráday Mihály - 40 év munkáiból
A különc (magyar tévéfilm, 1980, 123 perc) december 13., M2, 13.55
 
Vereség (magyar tévéjáték, 1980, 69 perc) december 14., M1, 22.05
 
Tudós nők (magyar tévéjáték, 1975, 91 perc) december 20., M1, 12.35
 
Iparművészeti Múzeum (magyar ismeretterjesztő film, 1983, 28 perc) december 21., M1, 12.35
 
Mednyánszky - Mednyánszky László élete (magyar tévéfilm, 1979, 94 perc) december 21., M1, 13.05
 
Z szerkesztő emlékezetes esetei Békesség, ámen! (magyar tévéfilm, 1978, 55 perc) december 21., M1, 22.05
 
Unokáink sem fogják látni (városvédő műsor) december 21, M1, 15.40