|
Georges, a férj, egy idő után mellőzi feleségét, Anne-t, és átveszi a nyomozó szerepet. A felvételek már nem a házukat, hanem Georges régi otthonát, és egy lakás ajtaját vetítik. A lakásban egy bizonyos Majid lakik, aki valójában Georges algériai származású nevelt fivére, akinek szüleit a franciák meggyilkolták, és árvaházba került. Georges nem emlékszik vagy nem akar emlékezni rá, indulatában őt gyanúsítja a felvételek kézbesítésével. Csak mikor kiderül, hogy az egész beszélgetésüket videóra vették, és ezzel felesége is szembesül, akkor vallja be, hogy gyerekkorában ismerte Majidot, és mindenféle furcsa történeteket mesélt neki. Jogosan teszi fel a néző (ahogy Anne is) a kérdést, hogy miért kell ekkora felhajtást csinálni egy gyerekkori csínytevésért, ha egyáltalán történt ilyen? A helyzet az, hogy ezeket a felvételeket nem Majid készítette, és nem is a fia, hanem valaki más. De hogy ki, az nem derül ki, mint ahogy az sem, hogy Georges az egész film alatt miért viselkedik olyan titokzatosan. Folyamatosan hazudik feleségének, nem bízik benne, szeret a saját feje után menni. Tetteiben lassú és körülményes, inkább összekulcsolt kezekkel ül, és gondterhelten néz maga elé. Fia, Pierrot sem különbözik sokban tőle. Elbújik a szobájában, szüleivel nem kommunikál sokat, váratlan eltűnése után pedig azzal vádolja anyját, hogy megcsalja férjét.
Egyedül Anne az, aki megpróbál kitörni ebből a bénult környezetből, cselekvésre próbálja buzdítani férjét, de süket fülekre talál. Nem véletlenül, mert Georges-nak van egy titka, amelyet csak félszavakban hajlandó megosztani. Régen történt, alig emlékszik rá, elmondása szerint gyerekkorában nagyon féltékeny volt Majidra. Még azt sem bírta elviselni, hogy egy szobában aludjanak. Valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy elvitték Majidot mellőle, a videofelvételek, amelyekkel szembe kell néznie pedig mint Georges lelkiismerete jelennek meg.
|
