Rejtő adaptációval érkezik Pálfi György

Film

Rejtő Jenő műveit már többször megkísérelték átültetni vászonra, legutóbb 11 évvel ezelőtt Bujtor István próbálkozott meg a feladattal A három testőr Afrikában című filmjével. A végeredmény azt bizonyította, hogy Rejtő idegenlégiós környezetben játszódó történeteit és abszurd figuráit nem is olyan könnyű "meghívni a moziba".

Most mégis ezzel próbálkozik meg egy újabb direktor, nevesül a Hukkléval és a Taxidermiával nemcsak hazánkban, de nemzetközi viszonylatban is hírnevet szerezett Pálfi György. A művész választása Rejtő egyik legjobbnak tartott művére, a Csontbrigádra esett. Természetesen nem véletlenül, hiszen az író talán ebben a regényében fedi fel a legélesebben az ember sötét oldalát, mutatja be az aljasság minden válfaját, ez pedig Pálfinak ugyebár nagyon "fekszik".

A Csondbrigádot Rejtő nem más műveiből ismert fortélyos stílusában írta: egyszerű bűnügyi regény ez. Az alaphelyzet egy megsértett gentlement-agreement játékára épül. Az idegenlégió viszontagságaiba megfáradt két barát - Fécamb és Carew - elhatározza, hogy egyikük - a másik halála árán - leszerel a légióból. A szabadító ötlet Carewé: egyikük egy már elkövetett gyilkosságot - a másik bizonyító feljelentésének segítségével - vállal magára. Az ötleten túl a felkínálkozó szabadság, a fej vagy írás játék neki kedvez. De az erkölcsi jóvátétel és a végső igazság mégis Fécampé, mivel a regény végén kiderül, hogy a játékhoz ürügyül választott gyilkosságot Carew követte el. Fécamp meghurcolásának voltaképpen barátja bűnös jelleme az oka, mint ahogy a főhőssel egyetemben a Csondbrigád többi száműzöttje is emberi vétkek miatt szenved ártatlanul - írja a műről Legeza Ilona.

Jelenleg a helyszínkeresés és a látványterv készítése zajlik, miközben Pálfi és már a Taxidermián is vele dolgozó felesége, Ruttkay Zsófia a forgatókönyvírással vannak elfoglalva.

A Rejtő mozi mellett a gyakorló édesapa rendező egy óvodások között játszódó filmet is ígér őszre. A paradicsom című alkotásból már több mint százórányi anyag leforgott.