Reykjavikban játékfilmjeink

Film

Iszka utazása

Szeptember 27-én kezdődött a 4. reykjaviki nemzetközi filmfesztivál. A komoly szakmai tekintélynek örvendő filmszemlére három magyar alkotást hívtak meg a szervezők. Bollók Csaba Iszka utazása (képünkön) című moziját szeptember 27-én, 28-án és 30-án láthatta a közönség. A 38. Magyar Filmszemléről három díjjal távozott Bogdán Árpád produkciót, a Boldog új életet is kétszer műsorra tűzték már a szemlén. Szeptember 30. és október 1. után még egyszer bemutatásra kerül: október 4-én.

Az Almatyban ötödik alkalommal megrendezett Shaken's Stars filmfesztivál fődíját nemrég elnyert Csapda című alkotás szintén látható a reykjaviki filmünnepen. A szerb-német-magyar koprodukcióban készült, Srdan Golubovi rendezte mozi október 3-án, 5-én és 7-én látható.

Mindhárom játékfilm a New Visions (Új víziók) elnevezésű versenyprogramban kerül/került bemutatásra.

Mint arról beszámoltunk, tavaly Kocsis Ágnes Friss levegő és Pálfi György Taxidermia című filmjei versenyeztek Az év felfedezése (Discovery of the Year) elnevezésű fődíjért.