Ricky Gervais lesz a Golden Globe házigazdája

Film

A 48 éves angol komikus maga is Golden Globe-díjas: 2004-ben A hivatalban nyújtott teljesítményével a legjobb férfi színész díját nyerte el vígjátéksorozatban (2008-ban pedig ugyanebben a kategóriában Futottak még című sorozatával jelölték). Az idei ceremónián pedig a díjátadók közt lépett a színpadra. 

A dolog érdekessége, hogy a Golden Globe-gálának és -tévéközvetítésnek 1995 óta most először lesz ismét házigazdája.

"Nemcsak ez a legnagyobb hollywoodi ünnepsége a szórakoztatóiparnak, ahol a filmes produkciók mellett a tévés teljesítményeket is díjazzák, de egyúttal egy olyan környezet is, ahol úgy érzem, szabadon uralkodhatok mint házigazda. Már több hasonló felkérést is elutasítottam, de vannak dolgok, amikre egyszerűen nem lehet nemet mondani" ? nyilatkozta legújabb "szerepéről" a komikus. A 67. Golden Globe-díjátadó gálára egyébként 2010. január 17-én kerül sor, de a jelöltek listáját még az idén, december 15-én kihirdetik. 

Ricky Gervaist elsősorban A hivatal és a Futottak még című brit sorozatok színészeként, forgatókönyvírójaként és rendezőjeként ismerhetjük, de több mozifilmben is szerepelt, például az Éjszaka a múzeumban mindkét részében, a Csillagporban és a Kísértetváros című romkomban. 

A tévészéria-epizódokon kívül már két nagyjátékfilmet is rendezett: Matthew Robinsonnal közösen a The Invention of Lyingot saját magával és Jennifer Garnerrel a főszerepben, illetve A hivatal- és Futottak még-beli kollégájával, Stephen Merchanttel együtt a majd csak 2010-ben bemutatatandó Cemetery Junctiont Ralph Fiennesszal és Emily Watsonnal.