Ripley feltámadása

Film

Még a nyáron írtuk, hogy egyik kedvenc rendezőnk könnyes szemmel volt kénytelen búcsúzni a Ripley's Believe it or Not című mozitól, amelyhez pedig már Jim Carrey-t is kinézték főszereplőnek. A projekt jövője azonban ismét bíztató.

A Charlie és a csokigyár, valamint a Halott menyasszony után úgy nézett ki, hogy Tim Burton Jim Carrey-vel készíti következő filmjét, amely a '30-as, '40-es évek egyik legismertebb észak-amerikai személyiségéről, a felfedező, újságíró, "médiasztár", az ún. odditóriumok létrehozójáról, Robert Ripley-ről szólt volna.

Igazából már minden készen állt a forgatás elkezdéséhez - írtuk július közepén, amikor a Paramount Pictures bejelentette, hogy mégsem ad zöld utat a projektnek. Természetesen mi más húzódhatott meg a dolog hátterében, mint a zöldhasú. Időközben ugyanis annyira felduzzadt Burton mozijának a költségvetése, hogy a gyártó cég nem vállalt be egy 150 millió dollárra rugó projektet.

A Paramount azonban nemrég felkérte Steve Oedekerk-et az első változat forgatókönyvének átírására, úgy, hogy a stáblistán tartja Burton-t és Carrey-t.

A szkriptíró és Carrey igen jól ismerik egymást, kapcsolatuk majd' két évtizedre nyúlik vissza, korábban együtt dolgoztak a komikus számára a kiugrást jelentő tévéshow-ban, az In Living Color-ban, Oedekerk írta és rendezte az Ace Ventura második részét, valamint ő szerezte a Minden6ó szkriptjét is.

Oedekerk jelenléte egyben azt is jelenti, hogy az Ed Wood, a Larry Flynt, a provokátor, és az Ember a Holdon forgatókönyveit jegyző Scott Alexander és Larry Karaszewski írása ejtve lett, ami pedig kisebb csalódásra ad okot, hiszen az előző produkciók egytől egyig tökéletes alkotások.