Laza szövésű, hatalmas "gobelinképeit" ragyogó együttes színészi játék, élesen megrajzolt karakterek és (hosszasan elpróbált) spontaneitás jellemzi Robert Altman filmművészetét. Pályája kezdetén magazinoknak és a rádiónak dolgozott. Hamarosan megalakította első kis produkciós cégét, mely iparvállalatoknak készített megrendelésre filmeket. E céggel hozta tető alá bemutatkozó nagyjátékfilmjét 1957-ben.
Rögtön ezután, a James Dean Story című dokumentumfilmje nyomán felfigyeltek rá. Egy sor megbízást kapott különböző tévétársaságoktól: bizonyos sorozatok egyes epizódjait rendezhette. Saját játékfilmeket is forgatott, de azok nem hozták meg a várt sikert. Ennek ellenére 1970-ben rábízták a M. A. S. H. elkészítését, melyet addig több mint tizenöt rendező már visszautasított. A koreai háborúban játszódó (de elkerülhetetlenül Vietnamra asszociáltató) fekete komédia - mely tábori felcserek groteszk stiklijei és kalandjai körül bonyolódik - végre átütő szakmai és közönségsikert aratott. Altman felfedezte (a maga) valódi tehetségét és szakmai elhivatottságát: kíméletlen objektivitással feltárni a helyzetek, a jelenségek, a személyek igazi lényegét. A M. A. S. H. attól olyan fergeteges szatíra, hogy hősei normális, hétköznapi emberekként viselkednek egy őrülten abnormális, felfordult világban - írja a filmintezet.hu.
A Nashville egy választási kampánnyal összekapcsolódó country-fesztivál (vagy fordítva!) keretei között a sztárságra vágyók életformájának élethazugságait és szerepjátszásait leplezi le - teljes körképet adva az amerikai társadalomról. A játékos szellemes gúnyrajz a hollywoodi álomgyár praktikáiról, a filmstúdiók kulisszatitkairól és "gyilkos" belső világáról. A Rövidre vágva a Los Angeles-i kertváros hétköznapi emberpárjainak egymásba kapcsolódó történetein keresztül szól elfojtott indulatokról, érzelmi sivárságról, gyötrő féltékenységről, méltatlan helyzetekről, kicsinyes bosszúról - meg egy váratlan gyilkosságról. A Gosford Park stílusos és többsíkú leleplezése az angol arisztokrácia prűdségének, szexuális- és osztálykonfliktusainak egy gyilkossági rejtéllyel tetézett gunyoros társadalmi komédiában.
Altmant gyakran vádolják azzal, hogy "ágyúval lő verebekre". De hát éppen ez művészetének és leghatásosabb filmjeinek esszenciája. Freskószerű tablókban és a szuperprodukciók minden eszközét (egyénien!) felhasználva bemutatni a közép- vagy kisszerűség burjánzó, összefonódó világát: a hétköznapi gyengeségekkel és gyarlóságokkal megvert - olykor pitiáner és szerencsétlen - alakok és sorsok középpontba állításával. Elmondhatjuk, Robert Altman egyike azon néhány (egy kézen megszámolható) tengerentúli filmesnek, akik saját, eredeti vizuális-auditív nyelvet alakítottak ki. Nála ráadásul ez a nyelv és filmes hozzáállás a legfontosabb művészi üzenet.
Altman a zsánerfilmjeiben is túllépett a műfaji konvenciókon, s az újítás szándékával nyúlt a westernhez (McCabe and Mrs. Miller; Buffalo Bill és az indiánok), a krimihez (A hosszú búcsú), a sci-fihez (Kvintett), a képregényhez (Popeye), az életrajzi filmhez (Vincent és Theo), a thrillerhez (Cuki hagyatéka). Vagy teremtett új műfajt: a zenés filmbe oltott politikai pamfletet (Kansas City). Legújabb filmjét (A Prairie Home Companion) most vetítették a berlini fesztiválon, és hamarosan várható a hazai mozikban is.
A filmekről résztelesen a port.hu oldalán lehet olvasni.
