A Rolling Stones zenéjére nyílnak meg a kapuk Berlinben

Film

Martin Scorsese Rolling Stonesról forgatott dokumentumfilmjével nyílik meg az 58. berlini filmfesztivál. A rendező hét kiváló operatőr és tizenhat kamera segítségével rögzítette a tavaly Budapesten is nagysikerű koncertet adott veterán brit rockbanda két, 2006 végén adott New York-i fellépését. A zenés betéteket eddig még sehol sem látott archív felvételek, kulisszatitkok és interjúk egészítik ki.

A produkció vezető operatőre Robert Richardson (Casino, Aviátor) volt, aki mellett olyan neves művészek komponáltak, mint John Toll ( Szenvedélyek viharában, A rettenthetetlen, Az őrület határán), Andrew Lesnie (A Gyűrűk Ura-trilógia, King Kong, Legenda vagyok), Stuart Dryburgh (A zongoralecke, Színes fátyol), Robert Elswit (Magnólia, Good Night and Good Luck, Vérző olaj), Emmanuel Lubezki (Az álmosvölgy legendája, Az új világ, Az ember gyermeke) és Ellen Kuras (Egy makulátlan elme örök ragyogása).

A szervezők azt is bejelentették, hogy a fesztiválpalota dísztermében Mick Jagger-ék is jelen lesznek február 7-én. A Shine a Light hazai bemutatóját nyárra tervezi a magyarországi forgalmazó, a Mokép. A produkció zenei anyaga egyébként már nem az EMI-nél, hanem a Universal-nál jön ki, ezzel a banda csatlakozik a "Brutusok csapatához" (Paul McCartney, Radiohead) és egy újabb kést döf a már így is ezer sebtől vérző kiadó testébe. (Legfrissebb hírek szerint szinte biztosra vehető a Coldplay kiugrása, de állítólag Kylie Minogue is erősen fontolgatja a szakítást.)

Mint ismeretes, tavaly februárban kiderült, hogy egy újabb Scorsese-Jagger alkotás is zöld utat kapott. A The Long Play című mozi ötlete sem újkeletű, Jagger már egy ideje házal vele. Kezdetben úgy nézett ki, hogy a Disney égisze alatt készül el a produkció, aztán a stúdió mégis kihátrált mögüle. A Paramountnál szerencsére nyitott fülekre talált a zenész. A film forgatókönyvét a Tégla Oscar-díjas írója, William Monahan jegyzi, a produceri teendőket pedig Victoria Pearman, Jagger egyik üzleti partnere látja majd el.