Rövidfilmek Marosvásárhelyen

Film

A Maros megyei Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, a MADISZ szervezésében 13. alkalommal szemléznek a rövidfilmesek Marosvásárhelyen. A november 2-6-ig tartó fesztiválon 58 alkotás kel versenyre köztük 15 magyar kisfilm. Császi Ádám, Cserháti Gabriella - Fabien Lartigue, Gayer Zoltán - Molnár Péter, Gyulai Líviusz, Hajnal Zoltán - Zsédely Teri, Hegedűs Márton, Káldy László, Kardos Sándor, Káldy László, Keményffy Tamás, Komár István, M. Tóth Éva, M. Tóth Géza, Mészáros Péter, Szemző Tibor és Ujj Mészáros Károly rövidfilmjei kaptak meghívást a versenyprogramba.

Az európai hírnevet kivívó ötnapos fesztivál kísérőprogramjain válogatás lesz látható az Inforg Stúdió alkotásaiból, valamint Orosz István animációiból. Groó Diana, Dyga Zsombor, Gauder Áron, Koltai Róbert mozifilmjei mellett Török Ferenc és Mészáros Péter tévéfilmjeit is műsorra tűzik Marosvásárhelyen.

A kisfilmek versenyéről döntő zsűri Magyarországról érkező tagjai Erdélyi Dániel és Orosz István filmrendezők. A díjátadóra szombat este kerül sor a marosvásárhelyi Kultúrpalotábán, a fesztiválon számos filmalkotó ünnepli együtt a hetedik művészetet.

Groó Diana Csoda Krakkóban című filmjét és Sándor Pál Régi idők focija című legendás alkotását tűzik műsorra Bécsben a november 3-án kezdődő zsidó filmfesztiválon. Bacsó Péter Hamvadó cigarettavég című filmje Buenos Aires-ben lesz látható a zsidó filmfesztivál műsorán november első hetén.