Rövidfilmeket is hoz az idei Francia Filmnapok

Film

Az idei a tizenkettedik év, hogy a hagyományoknak megfelelően április közepén vidéken április 10. és 21., Budapesten pedig április 17. és 20. között megrendezik a Francia Filmnapokat. A főváros mellett további nyolc város (Szeged, Pécs, Debrecen, Miskolc, Győr, Kecskemét, Szolnok és Eger) is csatlakozik a rendezvénysorozathoz, így immár kilenc helyszínen láthatják majd a nézők premier előtt a legújabb francia alkotásokat. 

A Francia Filmnapok újdonsága, hogy idén először egy díjnyertes rövidfilmekből álló füzér is színesíti a programot, melyek közül az egyik 2008-ban elnyerte a legjobb kisfilmnek járó Oscar-díjat. Az idei Francia Filmnapok programjában a rövidfilm-összeállításon kívül hat nagyjátékfilm szerepel, s míg az egész estés filmek a későbbiekben mozis forgalmazásba kerülnek, a kisfilmeket csak a Francia Filmnapok alatt láthatják az igazi ínyencek. 

A rövidfilmek Mozartjai címmel futó 136 perces összeállításban hét, hazánkban eddig még nem vetített kisfilmet láthat a közönség. A filmfüzérben szerepel az Ellenállni a remegésnek, mely egy magányos és nagyon makacs, furcsa, titokzatos öreg hölgyről szól, míg A cukortartó második élete egy hóbortosnak tűnő öregember hajnali bolyongásait követi. 

Az irracionalitás határán játszódó La difunta correában két barát Argentínában eltéved a perzselő sivatag kellős közepén. A Szent-Lakoma sem kevésbé abszurd, hisz november 40-én játszódik, A kabát című gyurma animációban pedig egy ifjú hölgy egy ócska kabátban édesapját véli megtalálni. 

A Vasárnap van című kisfilmben a 13 éves Ibrahimot kicsapják az iskolából, ám ő elhiteti apjával, hogy sikeres vizsgával zárta tanulmányait, A zsebtolvajok Mozartja című alkotásban pedig két párizsi tolvajt a sors összehoz egy süketnéma román kisfiúval. Ez a film igazi csemege: 2008-ban elnyerte a legjobb kisfilmnek járó Oscar-díjat.