Salernóban A közvetítő

Film

Európa legrégebbi filmfesztiváljainak egyike kezdődött Salernóban november 21-én. A Cannes-i és velencei mustrával közel egyidős filmszemle versenyprogramjába kapott meghívást Petényi Katalin és Kabay Barna A közvetítő című dokumentumfilmje - jelentette a Magyar Filmunió. A Szent Márton hegyén több mint ezer éve alapított Pannonhalmi Apátságot az alkotópáros Asztrik főapát vallomásainak segítségével mutatja be. A közvetítő-t nemrég nagy sikerrel mutatták be a Római Magyar Akadémián, a film fényképezésért Jankura Péter a legjobb operatőr díját vehette át a montenegrói televíziós fesztiválon Barban.

44. alkalommal rendezik meg a Gijon-i nemzetközi filmfesztivált november 23-i kezdettel. A spanyol filmszemle 60-as, 70-es évek közép-európai filmművészetét mutatja be különprogramjában. Jancsó Miklós Még kér a nép (1971) és Szabó István Apa (1966) című filmje kapott meghívást a válogatásba. Ezt követően Spanyolországban a La Coruna-i, madridi és valenciai filmarchívum is műsorra tűzi a válogatást. A filmintézetekben Jancsó és Szabó filmjei mellett Gaál István Magasiskola (1970) című művét is vetítik.

A Gijon-i fesztivál versenyprogramjába Iványi Marcell Ballada című filmje kapott meghívást. A Giuseppe Pellizza da Volpedo festménye ihlette rövidfilm Asturias-tartomány díjáért versenyez Gijon-ban.

Kocsis Ágnes Friss levegő című filmjét a Black Nights (Fekete Éjszakák) filmfesztivál tűzi műsorra Tallinban. A legnagyobb észt fesztiválra két magyar vígjáték két főszereplője díszkíséretében érkezik. Fancsikai Péter jelenlétében vetítik a Tibor vagyok, de hódítani akarok! című komédiát és Hámori Gabriella részvételével mutatják be az Állítsátok meg Terézanyut! című filmet. Hámori Gabriella a European Film Promotion Shooting Stars program turnéjának keretében látogat el az észt fővárosba.