Sammy Davis Jr. háromszor is a vásznon?

Film

André Benjamin a Négy tesó című filmben

Ha már végképp nem tudunk milyen filmtémát kitalálni a tengerentúlon, két biztos menekülési útvonal mindig akad. Az egyik az ázsiai filmek újrafeldolgozása, a másik pedig az utóbbi években igencsak megszaporodott zenészekről szóló életrajzi filmek. (Persze a sort lehetne még bővíteni a reneszánszukat élő képregény mozikkal, vagy a főnix módjára újjáéledő szandálos filmekkel is.)

Többször beszámoltunk már a legutóbbi hírek szerint Don Cheadle főszereplésével készülő Miles Davis moziról, valamint az időközben 2009-re halasztott Duke Ellington-t központba állító The Jazz Ambassadors-ról, a napokban pedig már arról olvashattunk különböző fórumokon, hogy Sammy Davis, Jr.-t is kipécézték Hollywoodban. Jelen pillanatban tényleg kivesézésről lesz, ugyanis három produkció is közszájon forog.

Az egyik alkotás főszerepére állítólag a legnagyobb eséllyel Andre 3000 (Négy tesó, Csak lazán!, Volt egyszer egy másik Amerika), az atlantai OutKast rap-duó tagja pályázik, akinek azért a szerepért még meg kell "küzdenie" a bemutatás előtt álló Hairspray egyik sztárjával, Elijah Kelley-vel. A Sammy Davis és Kim Novak ellentmondásos kapcsolatát boncolgató Sammy And Kim rendezői székében az a Earle Sebastian foglal majd helyet, aki korábban csak videóklipeket irányított például Madonnának, Missy Elliottnak, a Simply Red-nek, a the Fugees-nak és Tori Amos-nak.

A második produkcióról egyelőre annyit lehet tudni, hogy napjaink egyik legsikeresebb producere, Brian Grazer és a népszerű színész Denzel Washington érdekelt benne és a darkhorizons.com írása szerint a 2003-as életrajzból, az In Black and White-ból készülne. A harmadik műbe a Hairspray producerei, Craig Zadan és Neil Meron ölik a pénzt korának egyik legtöbbet foglalkoztatott szórakoztatójaként, énekeseként, táncosként és színészeként óriási népszerűségre szert tett Davis 1965-ös Yes, I Can című önéletrajza alapján.