Satyricon az A38 hajón

Film

A csapat első alkalommal lép fel a magyar közönség előtt, ezért is különlegesnek számít az őszi koncertjük, mely egyben legutóbbi albumuk, a tavasszal boltokba került 'Now, Diabolical' lemezbemutatója is lesz.

A Satyricont a '90-es évek elején Satyr és Frost tagok alapították meg, zenéjükben a black metal sajátos és egyben formabontó felfogását valósították meg, a tradícionális black metal műfaj határait feszegető, egyedi hangzásvilágot képviselnek. A Satyricon mára már a black metal egyik legmeghatározóbb bandájának számít.

A legutóbbi - 2002-ben megjelent - 'Volcano' címet viselő albumukért Norvég Grammy- díjban részesültek, 'A legjobb Black Metal Album' kategóriájában, valamint 'Az év dala' lett a lemezről kimásolt 'Fuel For Hatred' című daluk az Alarm Awardson, az Oslo Awards-on pedig 'Az év metal albuma' címet hozták el, mindemellett a norvég lemezeladási listán a dobogós, második helyen nyitottak.

A Satyricon idén igazolt át a világ egyik legnagyobb metálkiadójának számító Roadrunner Records-hoz, akiknél tavasszal jelent meg legutóbbi lemezük 'Now, Diabolical' címmel, melynek producere az a Mike Frasier volt, aki korábban a Metallica és az AC/DC mellett tevékenykedett.