Schiffer Pál Dokumentumfilmklub

Film

A vetítéseket kéthetente csütörtökönként, 18 órai kezdettel a megújult Kino moziban (a volt Szindbádban) tartják; a belépő 400 forint. Az október 16-án kezdődött tematikus sorozat harmadik darabjának bemutatására november 13-án kerül sor, amikor is Zolnay Pál Fotográfia (1972) című filmje lesz látható. 

A vetítés után a mozi galériáján egy Zalka Imre vándorfotográfussal zajló beszélgetésen is részt vehetünk, aki nem csupán a film, hanem a fotózás mágiáját igyekszik majd közelebb hozni hozzánk egy rögtönzött bemutató során. 

Az őszi tematikába ezenkívül is csupa izgalmas régi és új magyar dokumentumfilmet válogattak a szervezők. A sorozatban látható lesz még Az ügynök élete, a Hosszú futásodra mindig számíthatunk, A süllyedő falu, a Csúnya betegség és A hetedik ajtó is. A művek megtekintésével olyan élettörténeteket ismerhetünk meg, melyek érdekesen tükrözik az utóbbi évtizedek történelmi-társadalmi-politikai átalakulásait és ezen belül az egyén választási lehetőségeit. 

A sorozat programja: 

November 13. 

Zolnay Pál: Fotográfia (1972, fekete-fehér, magyar, 80') 

Bár a fotós készíti a képeket, a retusőr munkája talán még fontosabb. Ő szerzi a faluban az üzletet, de ami még lényegesebb, ő szépíti meg az igazságot az embereknek. 

Vendég: Zalka Imre, vándorfotográfus 

November 27. 

Papp Gábor Zsigmond: Az ügynök élete (2004, fekete-fehér, magyar, 82') 

A BM Filmstúdióban 1958 és 1988 között több száz oktató-, kis- és nagyjátékfilm készült. A témák között szerepel titkos házkutatás, célszemélyek operatív megfigyelése, lehallgató-készülékek telepítése, ill. ügynökök és besúgók beszervezése... 

Vendég: Papp Gábor Zsigmond, rendező 

December 4. 

Gazdag Gyula: Hosszú futásodra mindig számíthatunk (1969, fekete-fehér magyar, 13') 

Schirilla György hosszú futásának emlékére Kenderesen egy bisztrót építettek, és tiszteletére beszédet mondtak... 

Szirmai Márton: A süllyedő falu (2007,színes, magyar, 23') 

Egy apró magyar falu értetlenül szemléli süllyedését. Az okok rejtélyesek, feltárásukhoz nem jön segítség. József azonban örök optimista. Alkot, postáz, reménykedik. 

Schilling Sára  Szalay Péter  Juhász Zsolt: Csúnya betegség (2002, színes, magyar, 25') 

A film három szereplője három generációt képvisel. Mindhármuk életében első helyen a mozdony áll, de teljesen más a viszonyuk a géphez, szakmához, történelemhez. 

Vendégek: Szirmai Márton és Szalay Péter rendezők 

December 11. 

Kele Judit: A hetedik ajtó, Eötvös Péter portréja (2000, színes, magyar, 55', producer: Schiffer Pál

Eötvös Péter, a karmester, zeneszerző és tanár kulcsokat ad kezünkbe a modern zene megértéséhez. A gyönyörű filmképekre komponált portré bepillantást nyújt életformájából következő magányosságába, ami elengedhetetlen feltétele zeneszerzői munkájának. 

Programajánló: Schiffer Pál Dokumentumfilmklub - KINO, december 11-ig