Schlöndorff ismét Gdansk-ban

Film

Volker Schlöndorff legújabb produkciójának főhőse Anna Walentynowicz, hajógyári munkásnő, akinek 1980 nyarán történt elbocsátása általános sztrájkhoz, majd a Szolidaritás szakszervezet megalakulásához vezetett, melynek későbbi elnöke Lech Walesa lett. Walentynowicz szerepében az a Katharina Thalbach látható majd, aki az 1979-ben készült Bádogdob egyik főszerepét játszotta.

"Nem vagyok hősnő! Soha nem is akartam az lenni!" - jelentette ki Walentynowicz, protezsálva az ellen, hogy életéről film készüljön. Hogy tiltakozásának nyomatékot adjon, a mára már Walesával szembekerült egykori Szolidaritás alapító többször szerepelt a médiában, levelet írt a producereknek, valamint azzal fenyegetőzött, hogy bíróság elé viszi az ügyet. Egyelőre annyit sikerült elérnie, hogy a produkció címét megváltoztatták, abban ugyanis korábban 76 éves hölgy neve szerepelt.

Schlöndorff minderre úgy válaszolt Walentynowicz-nak, hogy filmje elsősorban nem a hajdani szakszervezeti vezető történetére kíván fókuszálni, hanem azt szeretné bemutatni, hogy akár egyetlen ember is milyen befolyással bírhat a történelem alakulására. Ebből következően pedig, nem szabad a rendező szemére vetni azokat a Walentynowicz által említett vádakat, hogy a készülő mű életrajzbeli pontatlanságokat tartalmaz, ugyanis Schlöndorff nem dokumentumfilmet rendez, hanem a fikciót - tette hozzá a film lengyel producere, Marianna Rowinska.