Scott és DiCaprio egy Szép új világért

Film

Aldous Huxley 1931-ben írt és 2540-ben játszódó sci-fi klasszikusának filmes jogait már meg is szerezte a színész Appian Way nevű produkciós cége. A film rendezője értelemszerűen Scott lesz, míg DiCaprio várhatóan a főszerepet játssza majd, és producerként is részt vesz a projektben. 

A jelenleg a Robin Hood végső simításait végző direktor és Leonardo DiCaprio nem először fognak együtt dolgozni: a sztár volt az egyik főszereplője Scott 2008-as, Hazugságok hálója című akcióthrillerének. Sőt a rendező és DiCaprio a The Low Dweller című, 2011-ben bemutatásra kerülő thrilleren is közösen munkálkodik ? igaz, ebben Ridley Scott nem direktorként, hanem producerként tevékenykedik. 

A Hollywood Reporter értesülései szerint a Szép új világ forgatókönyvét az Apocalypto scriptjét is jegyző Farhad Safinia írja. Huxley műve alapján már több tévéfilmes feldolgozás is született, de ez lesz az első alkalom, hogy a nagyvászonra kerül. 

Az egy látszólag tökéletes társadalomról szóló disztópia nem az első sci-fi lesz, amit Scott rendez, hiszen ő a direktora az 1979-es A nyolcadik utas: a Halál című legelső Alien-filmnek és az 1982-es Szárnyas fejvadásznak is ? ma már mindkét mű a sci-fi műfaj klasszikusának számít. S amint arról nemrégiben beszámoltunk, ő lesz a rendezője a most alakuló Alien 5-nek (vagy Alien 0-nak, mivel a film a korábban bemutatottak előzménye lesz) is.