A művelt filmbarátok Hawkinst elsősorban Jim Jarmush Mistery Train című filmjének humorral megáldott, de "gonoszlelkű" szállodaportásaként ismerhetik, aki az Elvis Presley nyomaira vadászó japán fiatalok kezébe adja annak a szobának a kulcsát, ahol majd nem el-, hanem felsülnek az ágyban.
Hawkinsnak a közönsége által adományozott előnevében (screamin': visító, sikító) benne van egész zenei habitusa: ő ugyanis a blues zene egyik legősibb és legkevésbbé megszelídített formájának örökérvényű szónoka. A screamin' jelző a blueséneklés legősibb, archaikus, a mindennapi élet eseményeihez legközvetlenebb módon kapcsolódó, azokat a leghevesebb indulattal hallgatói tudomására hozó énekesek stílusának elnevezése. Ezeket az énekeseket a szakirodalom shoutereknek nevezi, akik elsősorban nem balladákat mesélnek el, hanem a mindennapi magán- vagy közélet történéseihez kötődő indulataikat kiáltják ki magukból. Ebből a funkcióból fakad az előadott dalok nagyon hansúlyos verbalitása is, ami nem merül ki csupán a történetek elmesélésében, hanem mint egy ráolvasásos technikával próbálja az énekes verbálisan is megsemmisíteni a problémákat. Ez a módszer az egykori sámánok szerepében rejlő erőből fakad.
A ráolvasás hatását fokozza, hogy Hawkins a legtrágárabb szavakat üvöltözi dalaiban. Hawkins persze a XX. század művésze, és az általa elénekelt dalokban elsősorban nem kultikus problémák jelennek meg, hanem a múlt és a jelen század embereinek életkörülményeiből fakadó kalandok képtelensége.
A különleges Hawkins-videókat kedden este hétkor nézhetik-hallgathatják az érdeklődők a Balázs Béla Stúdióban (1137 Újpesti rakpart 5.).
(BBS)
