Sikeres volt az első Londoni Magyar Filmfesztivál

Film

Maestro

(MTI) - A Curzon Mayfair moziban csütörtökön Takács Ildikó intézetigazgató nyitotta meg hagyományteremtő szándékkal a fesztivált, amelyen M. Tóth Géza Maestro és Antall Nimród Kontroll című alkotását vetítették. Ott volt a bemutatón Csányi Sándor, a film főszereplője és Pados Gyula operatőr.

 
Friss levegő

Láthatta a brit közönség Goda Kriszta Csak szex és más semmi, Kocsis Ágnes Friss levegő, Pálfi István Hukkle, Bollók Csaba Iszka utazása, Gauder Áron Nyócker, valamint Fliegauf Benedek Dealer című filmjét.

 

Dealer_Fliegauf_44010_1.jpg
Dealer

A fesztiválhoz kapcsolódva Korda Sándor korai filmjeinek plakátjaiból nyílt tárlat, a magyar intézetben filmes fórumot tartottak a brit és magyar szakemberek, Simonyi András, a Korda Stúdió elnöke pedig az etyeki, világszínvonalú, modern építményről beszélt.

 
Kevin Macdonald rendező elmondta, hogy a fesztivál fővédnökségét elsősorban magyar nagyapja, Pressburger Imre emlékére vállalta el.