Sorozat Edith Piaf emlékére

Film

Edith Piaf az Edith Piaf: Szerelem nélkül mit sem ér az élet című filmben

Edith Piafí 1915. december 19-én született Párizsban. A huszadik században ő lett a francia sanzon királynője és egyben Franciaország egyik jelképe, a "franciaság" minden jegyével, törékenységével, érzékenységével, erejével, a dalaiból áradó bódulattal és élete tragédiáival. Szülei nyomorúságos sorsú alkoholisták voltak ? vázolja fel a művésznő életrajzát a filmintezet.hu. Anyja, egy utcai énekesnő a kislányt egy bordélyház tulajdonosnőjére bízta. Apja, aki cirkuszi artistaként próbált megélni, magához vette a lányát. Hamar rájött, hogy az apró, törékeny kislány nem jó artistának, ezért kezdte el énekeltetni a párizsi utcán. Edith 1919-ben kötőhártya-gyulladás következtében megvakult, látását csak hétévesen nyerte vissza. Tizenhét évesen gyermeket szült, kislánya azonban hamarosan meghalt agyhártyagyulladás következtében.

Az utcai éneklés közben figyeltek fel tehetségére, Louis Leplée, a Gerny's kabaré igazgatója, híres kávéház-tulajdonos indította el pályáján. Ő adta neki a "Piaf" nevet is. 1935-ben, húszévesen énekelt először színpadon. 1936 áprilisában Louis Lepléet meggyilkolták, a gyanúsítottak között Edith is szerepelt. A botrány következtében újra utcára került volna, ha Raymond Asso költő fel nem karolja. Három évig tanította énekelni és a hangokat helyesen kiejteni, sanzonokat írt neki és kiharcolta első revüszínházi fellépését. Bemutatta Marguerite Monot-nak, a későbbi örökzöld Piaf-slágerek szerzőjének. 1940-ben megismerte Jean Cocteau-t, aki neki írta A közönyös szépfiú című darabját. 1941-ben kapta első filmszerepét. Párizs német megszállása idején rendszeresen énekelt a katonáknak, a hadifoglyok árváinak megsegítésére gálaestet szervezett.

1947 novemberében lépett fel először New Yorkban, első fellépései nem voltak sikeresek, később viszont az amerikai közönség is bálványozta. Ugyanebben az évben ismerte meg nagy szerelmét, Marcel Cerdan bokszvilágbajnokot. 1949 októberében Marcel Cerdan repülőgép-szerencsétlenségben meghalt. Edith alkoholista lett, majd a morfiumra is rászokott, amit először fájdalmai enyhítésére kapott, ugyanis közben súlyos autóbalesetet szenvedett. 1952-ben feleségül ment Jacques Pils sanzonénekeshez. Esküvői tanúja Marlene Dietrich volt. Nászútjuk egyetlen óriási turné volt: New York, Hollywood, San Francisco, Las Vegas, Miami. Négy évvel később azonban elváltak. Az ötvenes évek közepére egészsége megrendült, de ő orvosai tiltása ellenére újra és újra színpadra lépett. 1962-ben az alig huszonhét éves Thépohanis Lamboukashoz ment feleségül, akivel együtt többször is fellépett. 1963 októberében turnéra indult, amit "öngyilkos turnénak" is szoktak nevezni. A fellépések során többször rosszul lett, végül kórházba került, ahol áttétes rákot állapítottak meg. 1963. október 11-én halt meg.

A sorozat filmjei:

Edith és Marcel (Edith et Marcel), francia, 1983, r: Claude Lelouch 06.26.18.30

Edith Piaf (Piaf), francia, 1973, r: Guy Casaril 06.30.16.30

Fénytelen csillag (Étoile sans lumi?re), francia, 1945, r: Marcel Blist?ne 06.16.16.30

Párizs járdáin (Pavé de Paris), francia, 1960, r: Henri Decoin 06.18.20.30

Piaf (La Môme), francia, 2007, r: Olivier Dahan 06.20.20.00

A filmekről részletesen a Port.hu oldalán lehet olvasni.