A Sorstalanság díszbemutatója

Film

(mti) A vendégek hollywoodi légkört idéző vörös szőnyeges bevonulásával kezdődött kedden este a 36. Magyar Filmszemle záróeseménye, a Sorstalanság című film díszbemutatója a Budapest Kongresszus Központban.

A 920 millió forintos állami támogatással készült film premierjére az alkotókon kívül közjogi méltóságok, miniszterek érkeztek, kormánypárti és ellenzéki politikusok, közéleti személyiségek és művészek széles körét hívták meg.

A díszbemutatóra a főszereplő Nagy Marcellel együtt érkező Koltai Lajos azt mondta, közte és Marci között mély, apa-fiú kapcsolat alakult ki, a forgatás során "meg kellett őt védenie", nem akarta, hogy bármiben is sérüljön.

Nagyon nyitottnak és okosnak nevezte a fiút, akit megszeretett. Jól választott, egyedül ő játszhatta el ezt a szerepet - mondta a rendező, aki karját Nagy Marci vállára téve lépdelt el a fotósok sorfala előtt.

Nagy Marci azt mondta, óriási dolog "ilyen nagy emberekkel együtt dolgozni, mint Sutyi bácsi"; korábban álmodni sem mert arról, hogy találkozik velük.

Megtisztelő dolognak nevezte, hogy játszhatott egy ilyen filmben, és azt mondta, nagy volt a felelőssége, mivel ez lényegében egyszerepes film.

Legpozitívabb élményei között Kertész Imrével való találkozását idézte fel. Tervei között említette, hogy átálljon a kamera másik oldalára, operatőr szeretne lenni.

A feleségével, Magda asszonnyal érkezett Kertész Imre érdemben nem nyilatkozott a sajtónak.

Mádl Ferenc köztársasági elnök az MTI-nek azt mondta: banálisan hangzik, de nagy várakozással érkezett a díszbemutatóra, a drámát filmben is láthatja. Az államfő nem tudja elképzelni, hogy ezt a két és fél órás filmet meghatódás nélkül végig tudná nézni.

Göncz Árpád volt köztársasági elnök úgy fogalmazott: szívből reméli, hogy a film is olyan nagy hatással lesz rá, mint a regény, amit annak idején olvasott. Az ember soha sem tudhatja, hogy ugyanolyannak képzelte a szöveget, mint más - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta az őt kérdező újságíróknak: nem szeretne bőgni a film végén. Fél a filmtől, a hasonló élmények felkavarják, "ilyen ügyekben szentimentális", Mészáros Márta Nagy Imre-filmje után sem tudott aludni.

Azt várja, hogy "többet megértünk abból, amit egyébként nem akarunk tudni megérteni". A film szerinte hozzájárulás lesz ahhoz, hogy Magyarország bátrabban nézzen szembe saját múltjával.

"Hiszen mi tettük, nem a németek" - jelentette ki.

Hiller István kulturális miniszter azt mondta, nem tud elfogultság nélkül nyilatkozni: nagyon-nagyon sok munka és művészi küzdelem eredménye ez a bemutató.

Biztos abban, hogy ez nemcsak a magyar, hanem az európai, sőt a világ filmtörténetének nagyon fontos állomása, mert a 20. századi közép-európa legnagyobb tragédiáját ábrázolta egy túlélő. Évtizedek teltek el, hogy Magyarország és a világ megismerte a regényt, és az abból készült film sorsa is fontos.

Magyar Bálint oktatási miniszter hangsúlyozta: fontos, hogy az oktatás, az iskolai megemlékezés részévé váljon a magyar történelemnek ez a gyászos korszaka.

Demszky Gábor főpolgármester azt mondta: nagyon szerette a könyvet, és boldog, hogy ilyen elismerésben részesült. Bizonyos benne, hogy a regényből csak jó filmet lehet csinálni, bízik a rendezőben.

Réz András esztéta úgy fogalmazott, szűz szemmel ül be a vetítésre, nem ismerte Koltai Lajos szándékait, ezért nem tudja, mire számítson. Szerinte elvben az is lehetséges, hogy az alkotás Oscar-díjat nyerjen.