A sötét lovag után

Film

 

Christopher Nolant nem hozta zavarba A sötét lovag elképesztő fogadtatása, a Batman-történet befejezése után szinte azonnal nekilátott a következő mű előkészítésének. Nemrégiben el is kezdte forgatni a saját forgatókönyvéből készülő sci-fi/akcióthrillert, az Inceptiont. 

Az Egyesült Államokban 2010. júliusában bemutatandó mű cselekményének részleteit az író-rendező a legnagyobb titokban tartja, kissé titokzatosan egyelőre csupán annyit árult el róla, hogy az emberi agyban játszódik. 

A szereposztás és a készülő opus alkotóinak névsora ezzel szemben már nyilvános ? az immár kultikus tiszteletnek örvendő filmes jó néhány régi munkatársát és kedvenc színészét magával hívta az új kalandba. Nemcsak az operatőr (Wally Pfister), a zeneszerző (Hans Zimmer) és a digitális trükkökért felelős szakemberek neve lesz ismerős A sötét lovag stáblistájáról: a színészek között ott van Michael Caine és a Batman: kezdődik!-ből Cillian Murphy is. 

Az Inception (melynek jelentése egyébként: kezdet) főbb szerepeit az említetteken kívül Leonardo DiCaprio, Marion Cotillard, Ellen Page, Joseph Gordon-Levitt, Tom Hardy, Tom Berenger és Ken Watanabe játsszák. A filmesek jelenleg Angliában dolgoznak, onnan Párizsba, Tangerbe, Calgaryba, majd Los Angelesbe utaznak tovább. 

Az Inception után Nolan természetesen leforgatja A sötét lovag folytatását is, erről azonban egyelőre mindössze csak annyit lehet biztosan tudni, hogy 2011-ben kerül a mozikba (jelenleg még a címe és a benne résztvevők neve sem ismert).