"Egy centiméter igazi költészet és háromezer méter butaság" - hány fittyet Heltai Jenő az új műfaj látványosságaira, abban a versében, aminek címe mindörökre garantálta, hogy a mozgóképet mi "mozi"-nak hívjuk. De a mozi nálunk is azonnal hódított. Ady épp 1908-ban írta: "Párizsban, Berlinben, Bécsben együttesen sincs annyi mozi, mint az egyetlen, új, szép Budapesten." A magyar színházi élet rögtön kitermelt néhány profi műtermet és olyan rendezőket, mint a Kolozsvárról jött Janovits Jenő, akinek az egész világ köszönheti a Korda-családot és Kertész Mihályt. És színészeket, akik itthon is sztárok voltak, külföldön is azok maradtak: Várkonyi Mihály és Putty Lia, a Drakulaként elhíresült Lugosi Béla és producerek, mint William Fox, kár is tovább sorolni.
A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a Magyar Nemzeti Filmarchívum tárlata ezt a gazdag termést mutatja be, látványos és szellemes filmes közegbe helyezve. A fotók, kinagyított filmkockák, plakátok, képernyők, standfotók ugyanis a műtermekben használt, falécekből összeeszkábált kulisszafalak hátulján jelennek meg, díszlet-erdőben járkál a látogató, néhol szinte leselkedik, hátha belelát a kamera előtti világba. Bele is lát, rengeteg anyag van itt összeszedve, korabeli kamerák és vetítők, híradók és dokumentumfilm-részletek, miközben fentről, egy kulissza tetejéről vetítik az 1916-ban készült Szulamit ragyogóan restaurált kópiáját, a húszéves Lenkeffy Ica, a "magyar Asta Nielsen" főszereplésével. Utánuk jön időrendben és műfajok szerint a többi jól ismert film és név, a Halálos tavasz Karádyjától Latabárig.
Az első emeleten az 1945-től kezdődő félmúlt filmjein énekelnek pirosított arcú úttörők és Sós Imre, forog a körhintán Törőcsik, itt van sorban néhány jellemző képpel az összes fontos film a Hannibál tanár úrtól, az Állami Áruház termelési lendületén át Jancsó és Szabó István korai filmjeiig, a Gusztáv és a Mézga-sorozat storyboardjaival együtt. Fent, a harmadikon az 1987 utáni, jelenkori film ragyogó pillanatai zsúfolódnak egymásra, de nem zavar a képek és hangok káosza: ilyen a film, ebben éltünk. Néhány kockányi önarckép két-három nemzedéknek, és az időtlenség: az orosz katona még mindig bénázik a spájzban.
