Superbad-folytatás: Cera benne lenne

Film

 

A Junóban is szereplő ifjú színész komolyan is eljátszott azzal a gondolattal, milyen nagyszerű ötlet lenne, ha folytatás készülne az igen sikeres vígjátékhoz. "Felvettem a kapcsolatot Jonah Hill-lel (a film másik főszereplője ? a szerk.). Ő is úgy gondolja, remek ötlet lenne a Superbad 2. elkészítése. Az elkövetkezendő pár napban tudatom veletek, történik-e valamilyen fejlemény az ügyben" ? üzente rajongóinak Cera a Twitter nevű blogoldalon. 

A Superbad című 2007-es film nyitotta meg az utóbbi évek igényes tinivígjátékainak sorát. A komédiában három középiskolás fiút ismerünk meg, aki egy fergeteges házibulin akar elbúcsúzni a gimnáziumi évektől és összejönni szívük hölgyével, ám a megbízatás teljesítése (miszerint szerezzenek alkoholt a partira) a tervezettnél kalandosabbra sikerül... 

Michael Cera egyúttal azt is bejelentette, hogy szerepelni fog Az ítélet: család című tévésorozata alapján készülő nagyjátékfilmben. A már említett műveken kívül a 21 éves, kanadai születésű színészt láthattuk a hazánkban csak DVD-n megjelent Dalok ismerkedéshez című (szintén tini)filmben is, legközelebb pedig a Paper Heart című vígjátékban és a Year One-ban nézhetjük meg. Utóbbi filmben Jack Black oldalán egy ősembert fog játszani.