Swank és Costner a hangját adja a World Trade Center elleni terrortámadást bemutató filmhez

Film

A színészek megosztva kommentálják majd a filmet, ami a 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadásról szól, és amelyet az NBC hírműsorának korábbi producere, Linda Ellman rendez.

Swank annak idején éppen Manhattan belvárosában tartózkodott, amikor az ikertornyok összedőltek. "Egyszerűen megráztak azok a történetek, amiket a túlélőktől és az áldozatok családjaitól hallottam," - nyilatkozta Swank, és örömét fejezte ki, hogy segíthet a film létrejöttében, és mintegy hangot adhat az áldozatoknak és a terror elszenvedőinek.

"A szülőföldön" című film öt túlélő történetét meséli el, és alaposan megvizsgálja az ún. 9/11 Bizottság végső javaslatát. A film az áldozatok hozzátartozóival és a terrorelhárításért felelős FBI ügynökökkel készült interjúkat is bemutat.

Costner, miután látta a vágás első szakaszában az anyagot, feltétlen részt akart venni a produkcióban. Elmondása szerint azért, "mert ez a film őszinte, nagyon komoly és ugyanakkor politikamentes". És nem utolsó sorban, mert egy olyan történetet mond el, melyet minden amerikainak ismernie kell.