Szabadlábon maradhat Wesley Snipes

Film

A 45 éves sztár bűnösségét még februárban állapították meg, amiért 1999. és 2001. között elmulasztotta bevallani az adóját, így jogosulatlanul kapott adóvisszatérítést (több millió dolláros tételről van szó). A három év börtönt (amiről már akkor döntöttek) végül áprilisban rótták ki rá. 

Egy bíró azonban most elfogadta a színész óvadékkérelmét, mert véleménye szerint nem kell attól tartani, hogy Snipes elmenekül, illetve személye nem jelent fenyegetést a társadalomra (tette ezt annak ellenére, hogy annak idején, amikor az adócsalás kiderült, a letartóztatási parancsot még jó sokáig nem tudták foganatosítani a sztár ellen, mivel nem sietett vissza Namíbiából, ahol éppen forgatott). 

Wesley Snipes jogászainak úgy sikerült kicsikarniuk az óvadékot, hogy azzal érveltek: védencük aktívan együttműködött az amerikai adóhatósággal az ügy vizsgálata és a per folyamán, ezenkívül a jövő héten amúgy is berendelték egy találkozóra a hatóság emberei. 

A színész ellen folyó per során megállapították, hogy 1999. és 2001. között több, mint 38 millió dolláros bevétele volt, de adót nem fizetett utána, és adóvisszatérítési kérvényt sem adott be, amivel esetleg ezt a tettét igazolhatta volna. Több súlyosabb vádpontban azonban (például az adócsaláséban, mivel a fenti tett csak adóvétségnek minősül) a bíróság felmentette a sztárt. 

Wesley Snipes ügyvédei most azt próbálják bebizonyítani a fellebviteli bíróságon, hogy az ügyben eljáró bíró több hibát is elkövetett mind a színész februári elítélése előtt, mind utána.